Megmaradunk!

Újlaki Ferenc, a Kassai Református Egyházközség főgondnoka

Megmaradunk!

Isten kegyelméből 2019. július 28-án az Érmihályfalvai Református Egyházközség a Kassai Magyar Református Egyházközséggel (15 éves a testvérgyülekezeti kapcsolat) felavatta a Rákóczi Emlékév jegyében a Megmaradunk elnevezésű emlékművet a templomkertben. Az ünnepséget évfordulóhoz kötötten tartották, hisz a két gyülekezet arra is emlékezett, hogy Rákóczi hűséges ezredes-főkapitánya, Gencsy Zsigmond, a szabadságharc során Kalotaszegen 313 évvel ezelőtt életével áldozott a magyar szabadságért.

Nt. Orémus Zoltán kassai esperes szolgálat közben

Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, amelyen igét hirdetett Nt. Orémus Zoltán kassai református esperes. Kiemelte Illés próféta élettörténetén keresztül, hogy Isten választott népe általában igazságtalanul és nehéz harcokat kell megvívjon, de bátran meg kell küzdenie az Isten ellenségeivel, a hamis istenekkel, követőikkel, hogy nyilvánvalóvá váljék az, hogy Isten győz a bálványok és bálványimádók felett. Ma nem csak az Úr, de a Kísértő is szíveinkért harcol, el akarja hitetni velünk, hogy ő a valaki, hogy úgy lehet és érdemes élni, ha kétfelé sántikál az ember, ha az ember kétszívű, kétszínű. Ez az ünnepség épp arra figyelmeztet hitünk hősein, Rákóczi szellemiségén keresztül, hogy nem a megalkuvás, nem a gonosszal, a hamissal való kompromisszum vezet életre, hanem az az életforma, melyben egy szívvel, teljes szívvel az élő Urat szolgáljuk. Illésen keresztül Isten helyreállítja kapcsolatát népével. Illés törekedett arra, hogy az emberek szívében helyreállítsa a kapcsolatot Istennel, a múlttal, egymással. Illés felszólította Isten népét, hogy ne legyen kétszívű, boruljanak le tiszta szívvel az élő Isten előtt, a nép pedig engedelmeskedett neki. Mi, XXI. században élő keresztyének, boruljunk le Krisztus Urunk előtt. Álljunk ki mellette, és küzdjünk bátran a keresztyén szabadságért. Nemzetünk bibliás hitű hősei, az előttünk járók küzdelmei hálaadásra késztetnek, hisz általunk maradtunk meg a Kárpát-medencében magyarnak és keresztyénnek, ugyanakkor erősítenek minket abban, hogy napjainkban se féljünk, bátran álljunk ki a krisztusi értékrend, nemzetünk szabadsága mellett. A népes gyülekezet az istentiszteleten keresztelésnek is örvendett. Ezt követően a 15 éve alakult helyi Musica Sacra kamarakórus énekelt, melynek férfitagja, Tamás Vilmos presbiter, Balázs Dénes és Balázsné Kiss Csilla lelkipásztoroknak átadta családja adományát a gyülekezet számára, egy nemzeti színű nagyméretű zászlót. Az istentiszteleten szellemi értékeink jelképes stafétaátadására is sor került. Az ünnepi műsoron a Presbitérium nőtagjai egy kuruc korabeli népies imádságot énekeltek, s ennek folytatásaként a helyi IKE tagjai átvették a szót, szolgáltak énekkel, furulya-muzsikával, Rákóczi imájával, Rákóczi és kurucai lelkületét tükröző versekkel. A gyülekezet tetszését kiváltó műsor összekötő üzenete az emlékművön is megjelenő jelmondat volt: Istennel a hazáért és a szabadságért!

Az emlékmű a toronyból.

A szózat közös eléneklése után a templomkertben a nemzeti szalaggal átkötött emlékjelek, az emlékmű felavatása következett. Az ifjak imája után Balázs Máté Dénes ismertette Gencsi Zsigmond ezredes-főkapitány hazafi-életét, a gencsi és érmihályfalvai Gencsi család jelentős szerepét a Rákóczi szabadságharcban, majd az 1848-49-es szabadságharcban. A meghívott vendégek közül először Újlaky Ferenc kassai főgondnok (ő maga is az egykor Érmihályfalvára került Bernáthfalvi Bernáth család leszármazottja) mondta el az összetartozás, a Rákóczi-év, a jövőépítés jegyében azt, hogy csak annak a nemzetnek lesz jövője, amely ismeri múltját, ez az avatásra szánt emlékmű is a megmaradást, a jövőt szolgálja. Tasó László Fidesz országgyűlési képviselő ünnepi gondolatait dr. Kres Tímea tolmácsolta, aki kiemelte a Gencsy család jelentőségét Nyíradony történelmében, a szabolcsiak életében is. A leleplezés előtt Kovács Zoltán főgondnok, az emlékmű tervezője és névadója, Csáky Pál felvidéki közéleti szereplő gondolatain keresztül vallotta meg megmaradásba vetett hitét, megmaradunk, ha Istenbe vetett hit által élünk, a hazáért, felelősen, szabadon a jóért.

Az emlékmű megáldása.

Az emlékművet a kassai elnökség, a nyíradonyi képviselő, a Gencsy család Magyarcsaholyban élő leszármazottai (Gencsy Lajos és családja), a Bernáth család helyi leszármazottai (Kosztin László és családtagok), az érmihályfalvai elnökség, Sass Kálmán-díjasok és az ifjak leplezték le. Az 1989. Temesvár-emlékjel kapcsán a 30 éve kirobbant forradalom szikráját adó Tőkés László korábbi püspök áldáskívánó üdvözletét olvasták fel vastaps kíséretében. Az avatás Nt. Orémus Zoltán kassai esperes áldásával, a helyi lelkipásztorok igei köszöntésével és köszönetével, a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség a Borbély Simon Andrea által felkészített Fürge lábak helyi néptánccsoport színvonalas műsorával zárult.

Sokan örömmel fényképezkedtek a Kálvin-csillag alakzatba foglalt nyolc emlékjelből összeálló Megmaradunk! elnevezésű emlékműegyüttesnél, középpontjában a Sass Kálmán mellszoborral, melynek képes emléklapját több százan vitték haza az igével: Igazsága megmarad mindvégig! (Zsolt.111,3.)

Az érmihályfalvi és kassai reformátusok ismét hagytak maguk után egy jelet a jövő számára, a nemzet erősítését, a keresztyén értékeket, az igazságot szolgálva. Ez a csillag alakzatú emlékmű olyan a templomkertben, mint a toronyból alászállt csillag, mely testközelbe hozta a református csillagot, mely mindig Isten népét, a magyarokat Krisztushoz akarta és akarja vezetni.

Balázs Eszter 

Facebook
Érintő hírportál