Megtisztelő, hogy részesei lehetünk a sikernek

Megtisztelő, hogy részesei lehetünk a sikernek

A külhoni magyar állampolgárok körében is történelmi sikert értek el a magyarországi kormánypártok, hiszen a végleges eredmények alapján a Fidesz-KDNP pártszövetség a határokon túl leadott szavazatok több mint 96%-át tudhatja magáénak. Az elért eredmény közös siker, mely tovább erősíti az anyaország nemzeti elkötelezettségű vezető politikai ereje, a Fidesz, valamint szervezetink és vezetőink között immár közel három évtizede fennálló stratégiai partnerséget. Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács továbbra is a legmegbízhatóbb és hatékony szövetségesei a magyar nemzetpolitikának.

Az elért 96%-os eredmény egyértelmű üzenet Magyarország irányába: Erdélyre, mint oly sokszor a történelem folyamán, számítani kell és lehet. Egyúttal az anyaország választói is világos üzenetet fogalmaztak meg az elszakított nemzetrészek felé azzal, hogy a parlamenti kiesési küszöb szélére tolták azokat, akik ismét a külhoni magyarok ellen uszítottak.

Hatalmas munka áll mögöttünk, hiszen az előző választások óta megkétszereződött a választói névjegyzékbe regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma, ugyanakkor a mintegy 378 ezer regisztráltból 266 ezren le is adták voksukat, amely kimagasló, az anyaországival közel egyező, 70%-os részvételi arányt jelent. Fontos, hogy a nagy részvétel mellett is sikerült csökkenteni az érvénytelenül összeállított szavazási levélcsomagok arányát, mely eredmény nem kis mértékben a két levélszavazás alkalmával szerzett tapasztalattal felvértezett, megbízható segítséget nyújtó munkatársainknak és önkénteseinknek köszönhető.

Büszkeségre ad okot, hogy az erdélyi partnerszervezetek által összegyűjtött levélszavazatok közel felét, 45%-át, szám szerint 67.264-et, az Erdélyi Magyar Néppárt önkéntesei és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodahálózatának munkatársai vettek át és juttattak célba. Egyértelmű, hogy közreműködésünk nélkül Erdély nagyvárosaiban nem lett volna lehetséges a kimagasló részvétel, ahol az állampolgárok döntő része szervezeteinket tisztelte meg bizalmával. Székelyudvarhelyen 10.649-en, Marosvásárhelyen 8.958-an, Sepsiszentgyörgyön 6.233-an, Nagyváradon 5.562-en, Szatmárnémetiben 3.024-en, Gyergyószentmiklóson 2.509-en. Ugyanakkor fontos eredménynek tartjuk, hogy a számok tükrében Udvarhelyszék (15.263 levélszavazat), Maros megye (12.508 levélszavazat) Sepsiszék (6.732 levélszavazat) és Bihar megye (10.312 levélszavazat) esetében is elnyerhettük a magyar állampolgárok többségének bizalmát.

Az itthon és otthon egyaránt kiemelkedően magas részvétel, és az Országgyűlésben harmadik ízben is elért 2/3-os többség megerősítése, az elmúlt nyolc esztendő nemzetpolitikájának megkérdőjelezhetetlen felhatalmazást ad a folytatáshoz, melynek sikeréért a továbbiakban is mindent meg fogunk tenni.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke

Facebook
Érintő hírportál