Mellszobrot kapott a 100. születésnapja alkalmából Béres József

Mellszobrot kapott a 100. születésnapja alkalmából Béres József

Felavatták a 100 éve született Béres József mellszobrát a Lakiteleki Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban, Lantos Györgyi és Máté István szobrászművész alkotását.

Béres József 100 éve született, melynek kapcsán mellszobrot állítottak a tiszteletére. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere avatóbeszédében azt mondta: Béres József a magyarság számos szép és nemes tulajdonságát hordozta, életútja pedig jól illeszkedik a nemzet történelmének legnemesebb személyiségeihez.

Hozzátette: ,A tudós rájött egy ma már igen egyszerűnek tűnő, mégis zseniális összefüggésre, arra, hogy a nyomelemek szükségesek az élőlények fejlődéséhez, regenerálódásához – közölte. Ez volt Béres József felfedezésének az alapja, így született meg 1972-ben a Béres Csepp.

Az emberi erőforrások minisztere Béres József múltjáról is beszélt, ugyanis a hatalom képviselői mindent elkövettek azért, hogy tönkretegyék Béres Józsefet.

A szoboravatót megelőzően Lezsák Sándor, az Országgyűlés köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy „a 20. században igen erős hatással voltak a történelmi hazára, és sokat tettek azért, hogy egy szellemileg felfrissülő nemzet részei lehessünk ma. Olyan emberek szobrai, akik erős, önálló egyéniségek voltak, és nem törte meg őket a szocialista, kommunista önkényuralomnak a hétköznapokban is jelen lévő ármánya”

A Béres József Széchenyi-díjas kutató által felfedezett korábban kuruzslószernek nevezett Béres Csepp 2000-ben lett gyógyszer Magyarországon.

(forrás: blikk.hu)

Facebook
Érintő hírportál