Miért fagyoskodunk decemberben, avagy a tűzifa útja

Miért fagyoskodunk decemberben, avagy a tűzifa útja

Hazai és külföldi sajtóorgánumok évek óta szajkózzák, hogy Romániában óránként kéthektárnyi erdőt vágnak ki illegálisan.
Helyi tolvajok, megyei kiskirályok lopják a fát, de van a képben egy nagypályás játékos is: egy osztrák cég, amely a romániai feldolgozóüzemeiben egész erdőket tűntet el, mi több, egy rejtett kamerás felvétel szerint prémiumot fizet a beszállítóknak a bizonytalan eredetű szállítmányokért.

Néhány napja Bécsben tartott sajtótájékoztatót több környezetvédő szervezet. Az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA), a WWF (a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, amely 96 országban tevékenykedik, tagsága meghaladja a 4,7 millió főt), valamint a bukaresti Agent Green a romániai törvénytelen erdőkitermelésről beszélt, és bizonyítékokat mutatott be arról, hogy a Holzindustrie Schweighofer helyi üzemegységeiben (az országban 2002 óta jelen lévő osztrák cégnek Erdélyben Szászsebesen és Rétyen, Moldvában pedig Kománfalván, Radócon és Szeretvásáron van feldolgozója) illegálisan kitermelt fát is befogadnak, és később félkész fűrészáruként, esetenként pedig biomasszaként árulják az Európai Unióban és szerte a világon. A környezetvédők szerint a romániai fakivágások közel fele illegálisan történik, és a rendszer olajozott bűnszövetkezetként működik: a törvénytelenül kitermelt fát a feldolgozó átveszi, fűrészeli, majd pár cégen átjátszva később már legálisan exportálja külföldre. Ha nagyobb időtávlatban nézzük a dolgokat, nem árt tudni, hogy Románia rendelkezik Európa szűz erdeinek, vagyis érintetlen vadonjainak kétharmadával. Ennek köszönhetően ott él a legnagyobb számban barnamedve, farkas és hiúz, ám a vadállatok élettere egyre szűkül, ugyanis az ország által birtokolt 218 ezer hektárnyi érintetlen erdő egy része már csak papíron létezik. A fákat ugyanis kivágták: az elmúlt húsz évben legalább négyszázezer hektárnyi erdő tűnt el, a nemzetgazdaságot ért kár több mint ötmilliárd euró – írja többek között a magyarországi Magyar Nemzet internetes hírportálja (MNO).

Ugyanakkor a Délmagyarország napilap szerint az elmúlt években valósággal ellepték Makót a Romániából érkező illegális fakereskedők, sőt már Szegeden és Hódmezővásárhelyen is felbukkantak, a hivatalosan megszabott árnál olcsóbban adva a fa mázsáját. Hogy miként juthat át a fa illegálisan a határon, az „örök rejtély”.

De hogy is van ez akkor? Miért handabandázik Bihar megye minden érintett hivatala, ahelyett, hogy konkrét felvilágosítást adna a kialakult helyzetről, meg arról, hogy miért kell drága préselt brikettért sorban állni azoknak, akik nem gázzal fűtenek?
Érti azt az emberfia, hogyne értené, hogy módosult az erdőgazdálkodásra, valamint a fakitermelésre vonatkozó törvény. De ha már ez év júniusában megjelent a Hivatalos Közlönyben is a 2015/133-as számú erre vonatkozó módosított jogszabály, nem volt elég egy fél év, hogy a hivatalok megkapják azt a metodológiát, amely szerint érvényt tudnak szerezni az új rendeletnek?

Kérdésünkre sem Nyakó József érmihályfalvi polgármester, sem a székelyhídi erdőgazdálkodási hivatal embere nem tudott érdemben válaszolni. A mihályfalvi önkormányzattól annyit mégis megtudtunk, a napokban megkapják azt a bizonyos „használati utasítást”, amelyet újabban a tanácsosi testületnek is meg kell majd szavaznia ahhoz, hogy azt a 400 köbméternyi tüzelőt, amelyet a város erdejéből termelhetnek ki, értékesíteni tudják.
A városi fatelepet, amelyet a Gizella-malom udvarán hoztak létre anno (de csak pár hónapig üzemelt), ilyen körülmények között már szóba se hoztuk, bár az a szóbeszéd is megérne egy misét, miszerint a tüzelő, amelyet az elmúlt években ott kellett volna raktározni, csak a pereputtyot szolgálta ki, elvétve egy-egy kívülállót, porhintés gyanánt.

Azonban nap, mint nap megtapasztaljuk, Romániában élünk, és ez az állapot elvesz minden energiánkat, pénzünket, időnket és lassan a türelmünket is.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál