Mikor érhet véget a szabad mozgáskorlátozás?

Mikor érhet véget a szabad mozgáskorlátozás?

Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke bejelentette, hogy a WHO romániai képviselője a Digi24-nek úgy nyilatkozott, hogy május 15-e után enyhíthetőek lesznek a polgárok szabad mozgására vonatkozó korlátozások.

Alexandru Rafila hozzátette azt is, hogy a nagy események szervezésére vonatkozó tilalmak valószínűleg hosszabb ideig lesznek érvényben.
Ugyanakkor Románia WHO képviselője elmondta a Digi24-nek, hogy Románia részt vesz egy olyan nemzetközi tanulmányban, amely a jelenleg rendelkezésre álló egyetlen etiológiai gyógyszert teszteli, amely a koronavírus kezelhetőségével foglalkozik. A kezelés néhány hónapon belül rendelkezésre állhat.

Facebook
Érintő hírportál