Milyen tyúk?
Hallgatom néha az egyszemélyes kabaréemberek tömör humorát, amint a mindenkori politikumot ostorozzák, a nép derül, megtapsolják és örülnek, hogy kimondták helyettük, ami bent rekedt volna a begyekben, ha nem lennének olyanok, akik viccbe, humorba bújtatva, kendőzve vagy kendőzetlenül szórják a plebsz elé a közélet nagy igazságait. Az effajta művészeknek még hálás is lehet a hatalom, mivel leföldelik az emberekben felgyülemlett sokéves feszültséget, elbagatellizálva a királyok meztelenségét. Az okos politikus pedig együtt nevet a közönséggel, sőt meg is tapsolja a showmant, és megpróbál jó képet vágni a ráhúzott vizes lepedőhöz.
Ezt nevezik jobb helyeken kabarékultúrának.
Ám a közéleti embernek van egy olyan típusa is, amelyik minden politikai célzatra felkapja a fejét, és nyomban magára veszi az inget, még akkor is, ha szűk rá vagy éppenséggel lötyög rajta.
Egy ilyen alkalommal, amikor már nagyon fészkelődött az ideológiailag többször is átvedlett politikus a színházi protokollsorban, eszembe ötlött, hogy emberünk éppen úgy tesz, mint az egyszeri cigány, aki egy zsákot cipelve a hátán találkozik a rendőrrel, aki annak rendje és módja szerint megkérdi tőle, mi van a zajdában? Milyen tyúk? – kérdi az emberünk…
Egyik-másik politikusi fejben is így csapódik le a célzat, és a bajok akkor kezdődnek igazán, amikor még szóvá is teszi sértődése tárgyát. Sőt, kikéri magának. Magyarázkodik. Nem tyúk az, csak varjú, az is döglött, zajlik a kínos jelenetben.
Valahogy így állnak a politikai célzatú viccekhez egyes érmelléki elöljárók is, akik ilyen esetekben kerek perec kimondják, hogy márpedig kikérik maguknak ezt vagy azt a poént, azaz máris adódik a kérdés: milyen tyúk?
Felettébb meglepő, hogy kicsit odébb, a Berettyó menti kisvárosban minden farsangkor milyen sikere van a Horváth János Társaság keretében fellépő Horváth–Demeter Duónak, akik a poénokat illetően egyáltalán nincsenek tekintettel sem a jelen lévő politikusokra, sem a közéleti személyiségekre. Cseke Attila szenátortól kezdve Derzsi Ákoson keresztül Pocsaly Zoltán polgármesterig, mindenki kap a „dicséretből”, mindenkinek állnia kell a „nehéztüzérséget”. Kuriózum, hogy a jelen lévő notabilisek szórakoznak legjobban a csúcsvezetést célzó kíméletlen poénok hallatán, mely gesztussal láthatóan meg is nyerik a közönség szimpátiáját. A produkciót mindannyiszor taps és hangos tetszésnyilvánítás követi, amellyel a margittai hallgatóság is bizonyságot tesz arról, hogy a kisvárosban, ellentétben az érmellékiekkel, kultúrája van a politikai kabarénak, és venni tudja a lapot mind a nagyérdemű, mind a célzott politikai elit.
Viszont ehhez le kell tudni vetkőzni a Megéneklünk, Románia típusú beidegződéseket. Már ha tudjuk.
Sütő Éva / Reggeli Újság
