Minority SafePack: a Néppárt is gyűjti az aláírásokat

Minority SafePack: a Néppárt is gyűjti az aláírásokat

Az Erdélyi Magyar Néppárt is gyűjti az aláírásokat az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) által kezdeményezett Minority SafePack-hez jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, a párt országos alelnöke és Csomortányi István, a párt Bihar megyei elnöke. A politikusok a sajtó jelenlétében kézjegyükkel látták el az aláírásgyűjtő ívet.

Mint ismeretes, 7 országból legalább egymillió aláírásra lesz szükség a polgárjogi kezdeményezés sikeréhez, ebből pedig az erdélyi magyar közösség 250 ezer szignó begyűjtését vállalta. A néppárti politikusok elmondták: előzetesen már – Szilágyi Zsolt pártelnök közbenjárására – a kezdeményezés támogatást nyert az Európai Szabad Szövetség (EFA) részéről is, most pedig a Néppárt helyi szervezetei és irodái szervezett módon is becsatlakoznak az aláírásgyűjtésbe, ugyanakkor tájékoztató kampányba kezdenek és a Néppárt honlapján is megtalálható a link, melyen keresztül aláírható az elektronikus űrlap. Zatykó Gyula elmondta: nemzeti ügynek tekintik, hogy minél több szignó gyűljön össze a határidőig, ezért pártszimpátiától függetlenül kérik az erdélyi magyarokat, hogy támogassák a nemzeti kisebbségek védelméről szóló javaslatcsomagot.

A sajtótájékoztatón szóba került az a két Nagyváradon történt incidens is, melyek során – a nemzeti ünnep alkalmával – a hatóságok megakadályozták egy magyar- és egy árpádsávos zászló szabad használatát. A Néppárt politikusai elmondták: bár egyértelmű sikernek tekintik azt, hogy a rendszerváltás óta először méltó módon, Nagyvárad főterén, ünnepelhették augusztus 20-át, e két sajnálatos esemény mégis beárnyékolta az ünnepet. Csomortányi István elmondta: még az általuk szervezett rendezvények előtt, augusztus 10-én, egyeztettek a városháza illetékeseivel a zászlóhasználatról, akik tájékoztatták őket, hogy a tavalyi év során a prefektúra figyelmeztetésben részesítette a városvezetést, mert az nem lépett közbe, amikor tavaly augusztus 21-én, az ünnepi felvonulás alkalmával, a menetben magyar zászlóval vonultak a résztvevők. A Megyei Kormánymegbízotti Hivatal véleménye szerint más állam zászlaját csak a román zászló kíséretében lehet használni – noha a Néppárt politikusai rávilágítottak: ez a szabályozás csak az intézményekre és hivatalos ünnepekre vonatkozik. Csomortányi István arról is beszámolt, hogy tíz nappal az idei ünnepség megkezdése előtt kikérte a prefektúra álláspontját a témában, melyre mind a mai napig nem érkezett válasz. A politikus hangsúlyozta: a két incidens kapcsán joggal lehet hivatali visszaélésről beszélni, s amennyiben a tavalyihoz hasonló, a városházának megküldött, választ kapnak, perre viszik az ügyet.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál