Minőségi változás a nagyváradi magyar vonatkozású programokban

Minőségi változás a nagyváradi magyar vonatkozású programokban

Immár második alkalommal szervezték meg Nagyváradon, szeptember 15-16. között, a Magyar Kulturális Napokat. Az esemény célja, hogy bemutassa az érdeklődők számára a város magyar közösségének értékeit és hagyományait. Az idei rendezvény során minőségi változás volt tapasztalható a programkínálatban, és a nagysikerű Szent László Napok szervezői is aktívan közreműködtek a lebonyolításban – hangsúlyozta Zatykó Gyula, a nagyváradi polgármester magyar ügyekért felelős tanácsadója.

„Az elmúlt egy évben arra törekedtünk, hogy a nagyváradi magyar vonatkozású rendezvényeket minél inkább a minőség és a megkérdőjelezhetetlenül értékes kulturális tartalom jellemezze. Hogy ezt sikerült megvalósítanunk, arról akár az is tanúskodhat, hogy az önkormányzat rendezésében, augusztusban, Nagyvárad főterén adhatott koncertet a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar, melynek fellépése valódi zenei hungarikumot és feledhetetlen koncertélményt jelentett” – hangsúlyozta Zatykó. A politikus hozzátette: egyre inkább érezhető a minőségi változás a magyar vonatkozású programok kapcsán, s ez volt tapasztalható a 2. Magyar Kulturális Napok alkalmával is. „Az önkormányzat által szervezett programok során is igyekszünk meghonosítani azt a fajta munkamódszert, azokat a szervezési elveket, melyeket a Szent László Egyesület tagjaiként, a Szent László Napok szervezésekor alkalmazunk és figyelembe veszünk. Az ott felhalmozott tapasztalatokat szeretnénk ezekben az esetekben is kamatoztatni, ráadásul úgy, hogy a Szent László Napok minőségét honosítsuk meg más, magyar vonatkozású rendezvények során is.

A Szent László Napok szervezőjeként is állítom: nem mindegy, miként mutatjuk be a történelem során felhalmozott kulturális kincseinket a többségi nemzet számára. Meggyőződésünk, hogy minél több alkalom nyílik arra, hogy megismerjenek minket, annál jobb és zökkenőmentesebb lehet a párbeszéd is. Értékteremtő közösségként vagyunk jelen Nagyváradon, s évről-évre azért munkálkodunk, hogy ez mindenki számára egyértelművé váljon. Azt gondolom – látva a magyar vonatkozású rendezvények megnövekedett számát –, jó úton haladunk, az elért eredmények pedig minden nagyváradi javát szolgálják. Egy élhető, békés város megteremtéséért dolgozunk, melynek szerves részét képezik ezek az események is, melyek rólunk, hagyományainkról és kultúránkról szólnak. Magunkról beszélünk, de nem csak magunknak, épp ezért örvendek, hogy jelentős részt vállalhatunk ebben a munkában is” – nyilatkozta Zatykó Gyula.

A 2. Magyar Kulturális Napok ideje alatt a nagyváradi várban számos eseményre került sor: volt kézműves vásár (hagyományos magyar termékekkel), néptáncbemutató, a magyar agrárminisztérium támogatásával létrejött, hungarikumokat bemutató sátor, gyermekfoglalkozások, valamint gasztronómiai különlegességeket is kóstolhattak az érdeklődők, a zenei színpadon pedig fellépett a Rackajam, az Alma Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Hobo Blues Band és a Hooligans zenekar is.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál