Nagy volt a keletje a cipóba tálalt tárkonyos ragulevesnek

főzőverseny2főzőverseny1Nagy volt a keletje a cipóba tálalt tárkonyos ragulevesnek

Főzőversenyt is tartottak az érmihályfalvi Nyíló Akác Napokon, melyen ezúttal huszonnégy csapat mutatta be konyhaművészeti tudományát.

A hagyományokhoz híven vasárnap reggel állították fel az üstöket, sütögető rácsokat és minden egyéb kelléket, amelyek az ínyencségek „megalkotásához” szükségeltettek, az eredményhirdetésre pedig a délután folyamán került sor. Krizsán Csaba mindenkori főszervezőtől tudjuk, a huszonnégy csapat ötvenen felüli ételféleséggel nevezett be a versenyre, amelyeket hét tagú mesterszakács és minden nemű gasztronómiai renddel kitüntetett étekszakértő bírált el.

főzőverseny6főzőverseny4

főzőverseny5

A verseny ebben az esztendőben is csak amolyan „ürügy” volt – bár a nyertesek valóban örültek a sikernek –, ugyanis a látványos és hangzatos ételek, ételnevek inkább a jókedvről, a jó borról, a baráti társaságok „kóstoljuk meg a tieteket is” jelszavas „össznépi evésről” szólt, amelynek jó hangulatát a KoczImix Duó alkalomhoz illő zenei aláfestése is megalapozta.

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének csapata cipóba tálalt tárkonyos ragulevessel nevezett be a megmérettetésre, ám a hatalmas üstnyi ízkavalkádból csak egy emléklapra futotta, ellenben volt rá nagy „szurkoló tábor”, akiknek Ványi Attila, a gazdaegyesület elnöke nem győzte tálakba, onnan cipókba merni a gőzölgő finomságot.

Sütő Éva

 

Facebook
Érintő hírportál