Napirenden a nemzeti érdekérvényesítés és a kisebbségvédelem

Napirenden a nemzeti érdekérvényesítés és a kisebbségvédelem

Május havi első sajtótájékoztatóját tartotta meg Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ma délelőtt a nagyváradi parlamenti irodában, Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában. Az 500 éves reformáció jubileumi évében a püspök egyházi vonatkozású témákat is érintett, de főként migrációs, illetve nemzet- és kisebbségpolitikai kérdéseket.

Felidézve az előző napi ünnepet, az anyák napját, Tőkés László elöljáróban az egész Európát sújtó demográfiai válságról szólt, amire nem megoldás a kontinensen kívüli embertömegek bevándoroltatása, az erőltetett, szervezett migráció. A gyermekszületések számának csökkenését megfelelő családpolitikával, az országainkra – Magyarországra és Romániára – jellemző kivándorlást gazdasági-szociálpolitikai intézkedésekkel kellene lassítani s megállítani, de nagy szerepük lehetne ebben az egyházaknak, mert erkölcsi kérdés is a nemzet megtartása és védelme.

Az EP miniplenárisának Magyarországról szóló vitája kapcsán erdélyi képviselőnk kijelentette: Orbán Viktor ezúttal a nemzeti konzultáció, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetek ellenőrzése kérdésében érkező, megalapozatlan és hisztérikus támadásokkal szemben példásan védte meg az országot és a nemzetet, s szerinte a külhoni magyarság egyöntetűen felsorakozik a magyar kormány mellett, visszautasítva például a szocialista EP-frakció magyar tagjainak hazaárulás-számba menő, magyarellenes rágalmait is. A miniszterelnököt ért alantas vádak között még az antiszemitizmus is szerepelt, ezt maguknak a magyarországi zsidóknak illene visszaverniük – vélte Tőkés László, aki szerint az ország elleni balliberális támadások legfőbb kiváltó oka a magyar migrációs politika. „Keresztény örökségünk védelmében, valamint a félévezredes protestantizmus szellemében vissza kell utasítanunk a jól felfogott európai és nemzeti érdekeket sértő kényszerbetelepítéseket, és széleskörű összefogással minden lehetőt meg kell tennünk európai és nemzeti keresztény identitásunk védelmében” – fogalmazott vonatkozó nyilatkozatában a volt királyhágómelléki református püspök. Hozzátette: az őshonos európai kisebbségek uniós jogvédelmében is áttörésre van szükség. „Számunkra, határon túli magyarok számára a nemzeti önvédelem sajátos esete a kisebbségvédelem.” Üdvözölte az ebbe az irányba mutató kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést (Minority SafePack), melynek támogatására egységesen fel kell sorakoznunk. Az EP Petíciós Bizottságának napirendjén szereplő kisebbségvédelmi beadványok megoldása ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik. A kisebbségi autonómiatörekvések ügyében viszont minőségileg más és gyökeres megoldásokra lenne szükség.

A továbbiakba az RMDSZ volt tiszteletbeli elnök röviden szólt a szövetség hétvégi kongresszusáról, amely a belső tisztulás alkalma lehetne, de számos jel arra mutat, hogy erre most sincs hajlandóság a szervezetben, amely még a korrupció alaposan gyanújával terhelt megélhetési politikusaitól sem volt képes megszabadulni. „Megelőző kongresszusának határozatára visszautalva, elvárjuk, hogy az anyanyelvhasználat, a nők elleni erőszak és más hasonló ügyek mellett az RMDSZ soron következő, zilahi kongresszusán a közösségi önrendelkezés kivívását is foglalja stratégiai dokumentumába” – áll a kiadott nyilatkozatban, amely szerint jogos követelmény az RMDSZ történelmi egyházainkhoz való viszonyának, illetve egyházaink hozzá való viszonyulásának a felülvizsgálata is. A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság felé pedig azzal a kéréssel fordult Tőkés László, hogy világítsák át és számoltassák el a magyar támogatási pénzekkel visszaélő közképviselőket.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében szólva kijelentette: a nemzeti együttműködés rendszerének keretében feltétel nélküli a kiállás a határok fölötti nemzetegyesítés ügye mellett, és a jövő évi magyarországi választásokra való tekintettel az EMNT töretlenül folytatja az újrahonosításban vállalt munkáját, valamint a választási regisztrációt.

Hasonló elkötelezettségről beszélt Csomortányi István is a Néppárt nevében, aki ugyanakkor méltatta Magyarország és a magyar kormány küzdelmét a hagyományos európai és nemzeti értékek védelmében. Emlékeztetett: pártja már tavaly javasolt a bukaresti hatalomnak, hogy kövesse az Orbán-kormány példáját a déli határok védelme tekintetében, mert a migránsbiznisz előbb-utóbb Délnyugat-Romániára is rászabadul, aminek a partiumi, erdélyi polgárok, köztük nyilván a magyarok is megihatják a levét.

Tőkés László EP-képviselő végül újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a CEU-cirkusz vonatkozásában ő maga a törvényesség és a magyar érdekeknek megfelelő oktatáspolitika oldalán áll – közölte Tőkés László sajtóirodája.

 

N Y I L A T K O Z A T

 A reformáció jubileumának esztendejében – a migrációról, a nemzet- és kisebbségpolitikáról

Az utóbbi két hétben – egyebek mellett – a következő fontos ügyek képezték európai parlamenti tevékenységem tárgyát:

  • A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) brüsszeli kihelyezett ülésének megszervezése
  • Szimpózium a totalitárius rezsimek áldozatai emlékművének felállításáról Brüsszelben
  • Felszólalás a szigorított határellenőrzésre vonatkozó EU-rendelet visszavonása érdekében
  • Közmeghallgatás a kisebbségellenes diszkriminációról az EP Petíciós Bizottságának (PETI) szervezésében

Ezen időszakban zajlott továbbá az EP miniplenárisának Magyarországról szóló vitája, melyen Orbán Viktor miniszterelnök személyesen vett részt. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szervezésében pedig a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéséről rendeztek szimpóziumot egy kötelező erejű EU-kisebbségvédelmi szabályozás létrehozása érdekében.

Közvetve vagy közvetlenül valamennyi rendezvény a nemzeti érdekérvényesítés és a kisebbségvédelem ügyével függött össze. Tevékenységem és felszólalásaim ugyanezt a célt szolgálták.

* * *

Orbán Viktor miniszterelnök már többedik esetben a Magyarország elleni balliberális támadások újabb ostromával szállott szembe, melyek legfőbb kiváltó oka a magyar migrációs politika. A nemzeti konzultáció, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetek ellenőrzése kérdésében érkező, megalapozatlan és hisztérikus támadások visszaverésében a külhoni magyarság egyöntetűen felsorakozik a magyar kormány mellett, és visszautasítja a szocialista EP-frakció magyar tagjainak hazaárulás-számba menő, magyarellenes rágalmait.

Keresztény örökségünk védelmében, valamint a félévezredes protestantizmus szellemében vissza kell utasítanunk a jól felfogott európai és nemzeti érdekeket sértő kényszerbetelepítéseket, és széleskörű összefogással minden lehetőt meg kell tennünk európai és nemzeti keresztény identitásunk védelmében.

Számunkra, határon túli magyarok számára a nemzeti önvédelem sajátos esete a kisebbségvédelem. Annak ellenére, hogy az Unió összlakosságának mintegy 10%-át teszik ki az őshonos kisebbségek, Brüsszel mindazáltal aránytalanul nagyobb figyelmet szentel a lakosság mintegy 5%-át képező bevándorlók kisebbségének, sőt az integrációra képtelen gazdasági migránsok „népvándorlásának” elősegítésével válságba sodorja egész kontinensünket.

A hagyományos kisebbségek uniós jogvédelmében áttörésre van szükség. Ebbe az irányba mutat a FUEN kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezése, melynek támogatására egységesen fel kell sorakoznunk. A Petíciós Bizottság napirendjén szereplő kisebbségvédelmi beadványok megoldása ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik. Kisebbségi autonómiatörekvéseink a minőségileg más és gyökeres megoldások irányába mutatnak.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a nemzeti együttműködés rendszerének keretében feltétel nélkül kiáll a határok fölötti nemzetegyesítés ügye mellett, és a jövő évi magyarországi választásokra való tekintettel töretlenül folytatja az újrahonosításban vállalt munkáját, valamint a választási regisztrációt. Ebben a tevékenységben összefogásra törekszik az RMDSZ-szel, melynek nemzetpolitikai irányváltását óvatos bizakodással üdvözli.

Megelőző kongresszusának határozatára visszautalva, elvárjuk, hogy az anyanyelvhasználat, a nők elleni erőszak és más hasonló ügyek mellett az RMDSZ soron következő, zilahi kongresszusán a közösségi önrendelkezés kivívását is foglalja stratégiai dokumentumába.

Jogos követelmény az RMDSZ történelmi egyházainkhoz való viszonyának, illetve egyházaink hozzá való viszonyulásának a felülvizsgálata. A „cuius regio, eius religio” hatalompolitikai elve szerinti egyházi alávetettséget az egyenrangú együttműködésnek kell felváltania.

Különösképpen időszerű ez Nagyvárad és Bihar, a Partium és Szilágyság vonatkozásában. Most, a reformáció nagyváradi jubileumi rendezvényének közeledtén a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek végképp függetlenítenie kell magát a korrupt bihari RMDSZ-től, ez utóbbinak pedig meg kell tisztulnia azoktól a vezetőitől, akik meglopták és hatalmukban tartják Egyházunkat.

Feltűnő, hogy bihari korrupt RMDSZ-vezetőinket békén hagyja a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) – miközben az autonómia pártján álló székelyföldi politikusainkat zaklatja és perbe fogja.

A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárságot joggal kérjük arra, hogy világítsák át és számoltassák el a magyar támogatási pénzekkel visszaélő közképviselőinket.

Közel három évtizeddel ezelőtt történelmi jelentőségű reformációi cselekménynek számított temesvári egyházunk kiállása az ateista, nacionálkommunista hatalommal szemben, majd ennek nyomán egész királyhágómelléki Egyházunk talpra állása és megújulása. Amint a zilahi kongresszus jelmondata megfogalmazza: ezen az úton „nem hátrálhatunk meg” – sem egyházaink, sem az erdélyi magyar érdek- és közképviselet.

Lehel László lelkipásztor megdöbbentő titkosszolgálati botránya és a mindennapi egyházi és társadalmi élet számtalan esete színvallásra és erkölcsi, politikai tisztulásra kell hogy késztesse magyar közéletünket, hiszen: „két úrnak szolgálni” nem lehet, nem szabad (lásd: Mt 6,24).

Nagyvárad, 2017. május 8.

Tőkés László  EP-képviselő, az EMNT elnöke

                       

 

 

 

 

 

Facebook
Érintő hírportál