Néhány garassal többért…

Néhány garassal többért…

Szabados világunkban nincs már olyan történés, hír, pletyka, cirkusz, látvány, átpolitizált istentisztelet vagy szentmise, amire az újságíró felkapná a fejét. Megértünk mi, sajtósok olyat is, hogy egy tanácsülésén annyira láb alatt voltunk, hogy egy forgatókönyv szerinti műbalhé következtében a félisten polgármester zárt ajtókkal indítványozta a további ülésezést, mely indítvány nem a „rendbontókra” volt kihegyezve, hanem ránk, újságírókra. A balhézók már szóba se jöttek, csak bennünket instáltak (volna) kifelé. Ám a kiutált firkászok végül mégis a terembe maradhattak, becsületére legyen mondva a helyi jegyzőnek, aki bátortalanul, de előhozakodott az erre vonatkozó törvénnyel. Bár utólag csak a Mindenható tudja mibe került ez neki.

Persze ezt csak kitérőnek szántam, példázva azt, miket meg nem él a tudósító, ha tisztességesen akarja végezni a munkáját.

Hogy ismét tollat ragadtam a vélemény jogán, az újfent abból adódik, hogy nincs olyan ünnep vagy megemlékezés, hogy a templomok ne legyenek tele politikusokkal, mi több, ők viszik az Isten házában a szót.

Zárójelben jegyezném meg, hogy nem csak az egyházi berkekben, de a közéletben és a sajtóban is átvették már a papi ember szerepét, lásd Szabó Ödön parlamenti képviselőt, aki éppen a napokban lépett elő igehirdetővé a megyei sajtóban.

Van, hogy a krónikás már belefárad folyton szóvá tenni ezeket, bár szakmatársaimmal és nyitottabb egyházfikkal sokszor megvitatjuk, mikor magánember és mikor politikus a politikus a templomban. Hisz szívük-joguk nekik is Isten színe elé járulni.

Azonban mindannyiszor arra a következtetésre jutottunk, hogy a templomban addig magánember a politikus, amíg elvegyül a hívek között, nem jelenti be a lelkipásztor vagy a plébános a jelenlétét, nem szónokol a papi pulpitusnál vagy az Úrasztala előtt, és nem várja el, hogy kiváltságosan kezeljék. Ha ezeket nem tartja be, már politikusi minőségben magasztaltatja magát az imádság házában, és bármi is hangzik el a szájából, korteskedésnek számít.

Fogalmuk sincs, mennyire visszatetsző ez az emberek szemében. Ha fogalmuk lenne, nem hergelnék vele a híveket.

Olyan templomi búcsún is részt vettem mostanában, ahol a plébános percekig gazsulált az elsősorban ülő polgármesternek és a mellette pöffeszkedő parlamenti képviselőnek, majd csak ezután fordult az oltár felé, és kezdte el a szentmisét, a római katolikus hívek nem kis megrökönyödésére.

Nem tudom, választottjaink mennyire vannak tisztában azzal, hogy kufárok módjára gyalázzák meg a hely szentségét. Nem tudom, mennyire érzik annak súlyát, hogy a Mindenható magánszférájába betolakodni, illetve Isten és ember közzé helyezni magukat, mekkora becstelenség.

Azt viszont tudom, hogy a papi ember tudatában van ezeknek, és annak is, hogy őt terheli a felelősség a blaszfémiáért, a megbotránkoztatásért.

Az ószövetségi Ezékiel szerint az Úr az ő szolgáin kezdi majd a végítéletet. Nem kéne áruba bocsátani az üdvösséget néhány garassal több perselypénzért…

Sütő Éva

Facebook