Nem tudom szó nélkül hagyni…

Nem tudom szó nélkül hagyni…

Az elmúlt héten Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő interjút adott a pártsajtónak, ami két részből állt: az elsőben hosszan mondta a semmit dicsekvő önmagasztalással, a másodikban a riválisokat szidalmazta és rágalmazta.

Utolsó kirohanásai között megemlítette, hogy a világhálón egyesek „minősíthetetlen aljassággal” még családi tragédiáját is szóba hozták. És hogy mire számíthat ezektől – teszi fel a kardinális kérdést a Bihar megyei politikus, aki az elmúlt időszakban még saját RMDSZ-es berkeiben is az övön aluli ütések, hátba szúrások mesterévé nőtte ki magát.
Nem tudom szó nélkül hagyni a kijelentéseit, mert az általa képviselt szervezettől, sőt magától a képviselőtől már több retorziót elszenvedtem – civilként, újságíróként egyaránt –, és jobb híján nyeltem rá nagyokat. S hogy éppen Szabó Ödön panaszkodjon arról, hogy nemesebbik testrészének tájékán találta el a világhálón terjedő „minősíthetetlen aljasság”, az már kicsit sok volt ahhoz, hogy bennem rekedjen a szó. (A sajnálatos módon halva született hatodik gyermeke gyászszertartásáról van szó, amelyet még decemberben celebráltak a nagyváradi római katolikus székesegyházban). A székesegyházi kirakatot minősítő kíméletlen Facebook-bejegyzést jómagam is olvastam, ami nem is kifejezetten a család tragédiájáról, inkább a római katolikus egyház belső törvényeinek felemás alkalmazásáról szól. A bejegyzés írója, aki történetesen Szabó Ödön és bandájának egyik áldozata, csak felteszi az egyszerű kérdést: Istenből miért jár több egy pénzes embernek, mint egy senki fiának? Azaz Krisztus papjai tájékoztassanak már minket, földi halandókat is, mennyibe kerül egy grammnyi üdvösség, egy deka bűnbocsánat vagy egy fertályórányi ima a lelkünkért.
Szabó Ödön, aki ebben az ügyben aljas gyomrozást reklamál, évek óta szabályos hadviselést folytat azok ellen az újságírók és írástudó értelmiségiek ellen, akik nem tették magukévá értékes útmutatásait a sajtóban és a közéletben. Mi több, odáig fajultak övön aluli ütései, hogy kenyér nélkül hagyatott több, a pártja által veszélyesnek nyilvánított „senkiházi” újságírót.
És nem átallt a Bihar megyei pártsajtóban – amúgy Nagyváradon más sajtó nem is létezik – előhozakodni a személyét ért „minősíthetetlen aljassággal”. Ő, aki megfosztotta a számára kényelmetlen firkászokat pár száz lejes havi éhbérüktől, csak mert írásaikkal veszélyt jelentettek saját és párttársai több ezer eurós havi jövedelmére, sötét üzelmeire. És szerinte ezzel minden rendben van.
Az ilyeneknek a száján még a panasz is szitokká válik, jobb lenne néha magukba szállniuk. A rossz mindig visszaüt valahol, aztán lapogathatja a képviselő úr a nemesebbik testrészét.
Egy politikussal pedig nem érez együtt a világ. Legfeljebb csak azok, akiket megfizet ezért (is). De még azok is csak színből.
Sütő Éva
(ittHON.ma)
Facebook
Érintő hírportál