Néppárti vezetők a KMKF budapesti ülésén

Néppárti vezetők a KMKF budapesti ülésén

Budapesten ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. A plenáris ülésen részt vett Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Mátis Jenő, a Néppárt Országos Választmányának elnöke, valamint Zakariás Zoltán és Fazakas Péter, a Néppárt Hargita és Kovászna megyei frakcióvezetői.

A magyar nemzetpolitika értékelésekor Toró T. Tibor elmondta: fontos fejleménynek tekinthető, hogy a könnyített honosítási eljárás kapcsán már nem csak a honosultak száma ad okot az örömre, hanem arról is érdemi konzultáció folyik, hogy milyen konkrét tartalmakkal tölthető fel az állampolgárság. „A nemrégiben beindult Köldökzsinór Programnak, valamint a határon túl is megkezdett vállalkozásfejlesztési támogatásoknak kiemelt jelentőségük van az anyaország határain kívül élő magyar közösségek életében, és további feladat lehet a szociális és egészségügyi szakpolitikák kiterjesztése is” – mondta a Néppárt ügyvezető elnöke.

A romániai centenáriumi események kapcsán Toró megjegyezte: a Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Válasz Trianonra: az autonómia elnevezésű programot indítanak, melynek célja, hogy a centenáriumi eseményeket – az erdélyi magyarság szempontjából szimbolikus évfordulók okán – a 2018—2020-as időszakra terjesszék ki, és aktív párbeszédet kezdeményezzenek úgy az erdélyi magyar közösséggel, mint a párbeszédre nyitott román értelmiséggel. „A centenárium jó lehetőség arra, hogy saját célkitűzéseinket bemutassuk a széles – román és magyar – közvélemény számára is. Épp ezért a centenáriumra elsősorban mint lehetőségre és nem mint veszélyre kell tekintenünk” – hangsúlyozta Toró.

Felszólalása végén a Néppárt ügyvezető elnöke elmondta: az év elején aláírt hárompárti autonómianyilatkozat kedvező fogadtatása mellett az is megfogalmazódott, hogy az elvi egyezség csak írott papír marad, ha azt nem követi akcióegység a fontos kérdésekben, mint az önrendelkezési törekvések, a nyelvi jogok kiszélesítése vagy a nemzeti szimbólumok szabad használata.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál