Növényi kultúrák a szakember szemével

Növényi kultúrák a szakember szemével

Érmihályfalván péntek délután az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának oktatója, dr. Csajbók József tartott interaktív előadást szántóföldi növénytermesztés témakörben.
Az expozé része volt annak az előadássorozatnak, amelyet a gazdaegyesület februárra tervezett, és amelyről egyébként szó esett a nemrégiben közzétett éves beszámolóban is. Idetartozik, hogy a mihályfalvi értekezletet megelőzően a szilágysági Kémeren tartottak hasonlót, a sorozat utolsó szakmai előadására pedig a Szatmár megyei Nagykárolyban kerül majd sor.
Az érdeklődők hasznos információkhoz juthattak, többek között a kukorica-, búza- és a repcetermesztést illetően. A Debreceni Egyetem szakembere a kérdésekre adott válaszait saját tudományos kísérletei alapján nyert tapasztalatokkal támasztotta alá, utóbbiak eredményeként a legmegbízhatóbb technológiák alkalmazását ajánlva a terítéken lévő növényi kultúrák esetében.
Az Ovidiu vendéglő nagytermében megtartott előadáson 35 helybéli, érsemjéni, érseléndi, szalacsi, érkörtvélyesi és Bihar községi gazda vett részt.
A gazdák egyesülete ezúton is köszönetét szeretné kifejezni a professzornak a színvonalas előadásért.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál