Nyitás Keletre és Délre a PKE-n

A képen szereplők balról jobbra: Amit Kumar Dhara, Catalina Mos, Sutanu Chatterjee, Szabó Réka, Sisir Sahana, Kányádi Iréne

Nyitás Keletre és Délre a PKE-n

Erasmus kapcsolatok Indiával és Brazíliával

A PKE Erasmus a szerződést kötött a Shantiniketan-i Vishva Bharati Egyetemmel és a Brazíliai Universitad Municipale di Sao Caetano do Sul Egyetemmel, ezúttal is sikeresen tovább bővítve az Európa határain túli kapcsolatait.

A Shantiniketan-i Vishva Bharati Egyetemet Rabindranath Tagore alapította és Indiában a Keletet és Nyugatot, Ázsiát és Európát összekötő intézménynek a szimbóluma és megvalósítója.

Tagore az „egész világ fészkének” tartotta, ahol nyugat és kelet randevúja zajlik. Magyar vonatkozásban azért is fontos, mert iszlám tudományok tanszékét a három évig feleségével ott tartózkodó Germanus Gyula vezette. Germanus Gyulát személyesen Tagore kérte fel a tanszék vezetésére Magyarorszég-i tartózkodása alatt. A professzor első feleségével, Hajnóczy Rózsával tartózkodott Indiában. Hajnóczy Rózsa sántikétáni benyomásait a Bengáli tűz című könyvében örökítette meg.

Jelenleg az egyetemen 12 tanszék működik, mint például a modern nyelvek, társadalomtudományok, természettudományok, dráma és koreográfia, képzőművészet, tanárképző, Tagore kutatás, stb.

A PKE a Kala Bhavana Tanszékkel (Képzőművészeti Tanszékkel) kötött Erasmus kapcsolatot. A tanszéken hat szak működik: festészet, grafika, kerámia és üveg, textil, művészettörténet és szobrászat. Jelenleg a Kala Bhavanak Európában a PKE-n kívül egy Franciaországi Képzőművészet Egyetemmel tart fenn Erasmus kapcsolatot.

Az Erasmus kapcsolat a PKE Képzőművészet Szak diákjainak és oktatóinak személyes Santiniketan-i látogatásuk alkalmával jöhetett létre, akik a múlt évben részt vettek egy, Indiában megrendezett nemzetközi alkotótáborban. (Narrative Movements) Ezáltal lehetőségük nyílt a két egyetem közötti közös projekteket és tervek megbeszélésére.

A brazíliai Universitad Municipale di Sao Caetano do Sul a PKE diákjainak lehetőséget nyújt az audiovizuális, reklámgrafika és web design képzésekben fejleszteni magukat. Az egyetemnek 28 alapképzése, 30 mesteri, doktori képzése és kutatási intézete van.

Brazíliában mintegy százezer magyar él, amely elégséges alapot biztosít a két intézmény közötti kulturális és művészeti kapcsolatok létrehozására és fenntartására.

(PKE-közlemény)

Facebook
Érintő hírportál