Őrtűz gyúlt a nagyváradi Almás-hegyen is

Őrtűz gyúlt a nagyváradi Almás-hegyen is

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására október 30-án, Székelyföld autonómiájának napján, a nagyváradi Almás-hegyen is kigyulladt az őrtűz.

A felhívásra válaszolva az Erdélyi Magyar Néppárt és a Partiumi Autonómiatanács (PAT) szervezésében, hasonlatosan a korábbi esztendőkhöz, a Felső-Dorongos dűlő tetején gyújtottak máglyát. Az akcióval szolidaritást vállaltak a székely megyék több évtizedes törekvéseivel, mely törekvések egyre konkrétabb jelzéseket továbbítanak különböző európai fórumokhoz az őket megillető önrendelkezési jogaikat követelve.

A vasárnap délutáni akció felvezetéseként Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd rámutatott arra, hogy a figyelemfelkeltésként gyújtott őrtüzekkel a Partium is bekapcsolódik a székely önrendelkezési törekvésekbe, hiszen a két régió autonómiaküzdelme nem, hogy gyengítenék, de kiegészítik és erősítik egymást.  Ezt követően átadta a szót Szilágyi Zsoltnak, a Néppárt országos elnökének, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy az önrendelkezési harc bő 25 éve, de inkább Trianon óta folyamatosan zajlik. A vasárnapi őrtűzgyújtás, valamint a székelyekkel való szolidaritás a szabadság kovásza is lehet egyben, annál is inkább, mivel a Partiumban is sokan vannak, akiknek hasonlóan dobban a szívük a székelyek célkitűzéseit illetően. Elmondta, hogy az önrendelkezés szimbolikus máglyájának meggyújtásával nem csak a magyar és a székely szabadság óhaját küldik üzenetként a világ felé, de valójában Románia is akkor válik ténylegesen szabad országgá, ha el tudja fogadni más nemzetiségek önrendelkezési jogát, kiterjesztvén ez által a román nép szabadságának kereteit is.

„Mi nem akarunk kipárnázott börtönben élni, ahol Trianon 100. évfordulóját a nemzeti többség úgy ünnepelje, mint akik diadalt ülnek jogfosztottságunk felett, mintegy kompenzálva hajdani vélt, vagy valós történelmi sérelmeiket. A partiumi őrtűz fellobbanásának üzenete egyértelműen az, hogy minden magyar, bárhol is éljen, csak akkor érezheti magát igazán szabadnak, ha Székelyföld egyszer és mindenkorra saját kezébe veheti sorsa irányítását” – zárta szavait Szilágyi Zsolt.

Az Almás-hegyi máglya tüzének fellobbanása után imával pecsételték meg az elhangzottakat – közölte a Néppárt sajtóirodája.

 

Facebook
Érintő hírportál