Térképe már van a Partiumnak, jöhet az autonómia

A Partiumi Autonómiatanács készíttette el a hiánypótló munkát.

A Partium újonnan elkészült térképét mutatták be egy csütörtök esti rendezvényen Nagyváradon.

A térkép a Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Partiumi Kiadó és a Partiumi Autonómiatanács közös gondozásában készült. Szerkesztési munkálatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója végezte, rajzi részleteit pedig Jancsik Péter kolozsvári térképész dolgozta ki.

Szilágyi Ferenc – aki a Partiumi Autonómiatanács elnöki tisztségét is betölti – az MTI-nek elmondta, hogy Partium határai az évszázadok során sokszor és nagymértékben változtak, olyan időszak is volt, amikor a tartomány Karánsebestől Kassáig terjedt. Ezért a terület aktualizált határainak a megrajzolásakor abból indultak ki, hogy mi nem Partium.

„Hosszú távú stratégiai célként azt fogalmaztuk meg, hogy a Partiumnak romániai régióvá kell válnia, ezért a területet csakis Románia keretei között értelmeztük. A trianoni határt elfogadtuk a Partium északnyugati határának, a régió keleti határát a történelmi Erdély, déli határát pedig a Bánság határánál húztuk meg” – magyarázta Szilágyi Ferenc. Hozzátette, hogy a térkép megrajzolásakor nem voltak tekintettel a jelenlegi romániai megyék határaira, ezeket ugyanis nem tekintik „kőbe vésett” határvonalaknak.

A Partiumi Autonómiatanács elnöke elmondta: a térkép alapváltozata készült el magyar és román településnevekkel, amely alapján a későbbiekben turisztikai, autós, vagy más tematikájú térképeket lehet készíteni. Hozzátette: pályázati forrásokat keresnek ahhoz, hogy a térképet nagy példányszámban nyomtassák ki, és ingyen juttassák el minden érdeklődőnek.
Szilágyi Ferenc elmondta: a térkép elkészítésével a partiumi identitástudatot kívánják erősíteni. Ugyanezt a célt szolgálta a Partium címerének és zászlajának az elkészítése.

A Partiumi Autonómiatanács 2015 májusában fogadta el a régió jelképeit. Mind a címer, mind a zászló fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz. A jelképek megalkotására egy évvel korábban pályázatot írtak ki az erdélyi országgyűlés 1659-ben elfogadott határozata alapján, amely „Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része” jelképeként a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg.

(Főtér)

Facebook
Érintő hírportál