Polgári előkarácsony Érmihályfalván

polgari3polgari5Polgári előkarácsony Érmihályfalván

Idén is az Ovidiu vendéglő nagytermében tartotta évzáró összejövetelét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) mihályfalvi szervezete. A szombat esti zártkörű összejövetel keretében bemutatásra került Gábor Ferenc Eszter című kisregénye is, amelyet Szilágyi Ferenc Hubart és alulírott ismertetett.

A köröstárkányi (Dél–Bihar) szerző hatodik kötete (előzőek: Életem viharának emlékére – Köröstárkány fekete húsvétja; Kisnyégerfalva rövid története; Egy falu, melynek nem látni mását; Egyestések; Isten se akarja dokumentumregények és monográfiák) az egymás mellett élő különböző kultúrájú és nemzetiségű emberek életébe enged betekintést. A mű írója egy vagyonos magyar lány és egy román szolgafiú valós szerelmi történetét dolgozza fel, akiket nemzetiségi hovatartozásuk és különböző vagyoni állásuk választ el egymástól, és amely történet végül tragédiába torkollik.

polgari2A könyvvásár és dedikációk után a találkozó közös fenyőfadíszítéssel folytatódott, a gyermekek és felnőttek nem kis örömére. Az összejövetelen a helybéliek mellett az érsemjéni néppárt néhány tagja, illetve Csomortányi István megyei elnök is részt vett. A már hagyományos közösségformáló rendezvénynek mintegy száz résztvevője volt.

polgari1Az összejövetelen tombolát is lehetett vásárolni, sok értékes nyeremény reményében. A karácsonyi tombolával édességet, bort, értékes könyvajándékokat, elektronikai cikkeket nyertek a szerencsések. A fődíj egy mikrohullámú sütő volt, amelyet a semjéni Ványi család vihetett haza. Üres kézzel azonban senki sem távozott, hisz hasonlatosan a korábbi évekhez, ezúttal is minden gyermek, sőt felnőtt is kapott egy-egy szerény ajándékcsomagot.
S ha már mindenkinek kijutott a jóból, a jó hangulatot fokozandó nem idegenkedtek a mókától sem. Maga Gábor Ferenc is egy tőről metszett tárkányi énekes köszöntővel adózott az elközelgő István és János napoknak. A találkozó vacsorával, később tánccal folytatódott.
Az év végi közös ünneplés késő éjszakába hajlóan ért véget, egy jobb, sikeresebb esztendő reményében.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál