Provokáció

Provokáció

Kis híján megverték szerdán a kommunista katonatisztekkel feltöltött új nagyromán párt vezetőit Temesváron, a csendőröknek kellett beavatkozniuk a kedélyek lecsillapítására. A konfliktus mondhatni borítékolható volt, hiszen a megemlékezés fő szervezője, a Temesvár Társaság már az AUR jövetelének hírére közleményben tiltakozott. Két okból is.

A Temesvár Társaság hangsúlyozta, hogy a város mindig elutasította a nacionalizmust, végül is az 1989-es forradalmat éppen a nemzetiségek összefogása robbantotta ki, amikor a románság és egyéb nemzetiségűek a Tőkés László meghurcoltatása ellen tiltakozó magyarság mellé álltak a „români veniți cu noi‟ híressé vált jelszó nyomán. Az AUR a temesvári szellemiség ellentétje, szélsőséges nacionalista uszításaival tűnt ki, a sebtében létrehozott párt nagy részben az Úz-völgyi magyar katonai temetőnél randalírozókra és Vadim egykori híveire épül.

Ráadásul az AUR színeiben két olyan nyugalmazott katonatiszt – Francisc Tobă és Nicolae Roman – is képviselői mandátumot szerzett, akikkel kapcsolatosan alapos a gyanú, hogy tevékenyen részt vettek az 1989-es forradalom idején a felkelés vérbe fojtására tett kísérletekben, ami nyilván vörös posztó a forradalmárok szemében.

A Temesvár Társaság 1990 márciusában kiadott híres kiáltványának 4. pontja elítélte és egyértelműen elutasította a nacionalizmust, a 8. pontja pedig a szekusok, pártaktivisták és a kommunista rendszer egyéb kiszolgálóinak eltávolítását követelte. Az AUR ezeknek az ellentétje, a nacionalisták és a totalitarizmus kiszolgálóinak gyűjtőalakulata, George Simion pártelnök megjelenése és felszólalása a temesvári megemlékezésen egyértelmű provokáció.

Tavaly is volt már precedens hasonlóra, amikor Gelu Voican Voiculescu megjelent a bukaresti forradalom harmincadik évfordulóján rendezett megemlékezésen. Jelenléte lincshangulatot váltott ki, akkor is csak a csendőrök közbelépése mentette meg Iliescu szürke eminenciását.

Mindezek ellenére idén sem tudták megállni, hogy ne provokáljanak. Nem elég, hogy a rendszerváltás után megőrizték pozícióikat, sőt, gazdasági téren meg is erősítették. A lusztráció elmaradt, nagyon kevés embert vontak felelősségre az 1989 előtti gaztetteiért, a nacionalizmus pedig sokáig általános jelenség volt a rendszerváltás utáni Romániában. Ahelyett, hogy meghúzódnának, és csendben élveznék a közvagyon kifosztásából keletkezett zsákmányukat, a régi rendszer sötét erői tovább mérgezik a társadalmat.

Chirmiciu András / Nyugati Jelen

Facebook
Érintő hírportál