Rárontottak az RMDSZ-esek Tőkésre

Rárontottak az RMDSZ-esek Tőkésre

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség gyakorlatilag a létét köszönheti Tőkés Lászlónak, a romániai rendszerváltás elindítójának, a szövetség időnként mégis ráront korábbi tiszteletbeli elnökére, főként másod- és harmadvonalas aktivistái, illetve bértollnokai révén.

A harmadik mandátumát töltő európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke nyilatkozatot juttatott el  június 27-én a sajtóhoz „a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában” címmel, amihez egy olyan feljegyzést is mellékelt, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a KREK jelenlegi püspöke 1989 előtt jelentett a kommunista rezsim politikai rendőrségének. Mindkét szöveg olvasható itt.
A média jobbára elhallgatta az ominózus nyilatkozatot, de voltak kivételek is, ám maga a sokat mondó feljegyzés portálunkon kívül szinte sehol nem jelent meg. Ezzel szemben az RMDSZ-es sajtóban részben magyarázkodó-mentegetőző, részben a nyilvánosságot tájékoztató Tőkést meghazudtolni próbáló, részben pedig a tárgytól teljesen eltérő, diktálással megszületett vádaskodások jelentek meg.
Ezekre reagálva adta ma ki az EP-képviselő az alábbi „tisztázó nyilatkozatot” Maradjunk a tárgynál! címmel:
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában kibocsátott, folyó év június 27-én kelt Nyilatkozatomra rövid néhány nap alatt a következő számos és heves válasz jelent meg a napi sajtóban: „Csűry István püspök: nem voltam besúgó” (Krónika, 2016. június 29.); „Tőkés László kampányármányára való válasz” (Bihari Napló, június 30.); „Kiállt az RMDSZ Csűry mellett Tőkés ellenében” (Maszol.ro, július 4.), „Állásfoglalás: valaki, valami mellett” (BN, 2016. július 5.), „Valaki, valami mellett” (Reggeli Újság, július 6.), illetve – járulékos hozzászólásként – ez utóbbi pártlap főszerkesztőjének július 1-i replikája.
Minek is szól ez a burjánzó szövegáradat?
Miért a felfokozott izgatottság, harag és lárma?
Amint már jeleztem: Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet. Netalán azt képzelik, hogy hangerővel felülmúlhatják a tényeket, és nemlétezővé tudják tenni a szekuskollaboráció, valamint a politikai és a gazdasági korrupció tárgyi valóságát?
Sajnálatos, hogy az inkriminált sajtóorgánumok éppen azt a Feljegyzést hagyták ki közléseikből, mely fekete-fehéren Csűry István, alias „Kiss” és „Roşescu” informátor beazonosítását tartalmazza. Tárgyi szempontból szinte mellékes, amit ezen túlmenően elevenükben érintett támadóim összeírnak.
Szép, igen szép a partiumi RMDSZ-szervezetek Csűry István iránt tanúsított szolidaritása. Röviddel ezelőtt 23 bihari polgármester hasonló akcióegységben vette védelmébe Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ korrupcióval vádolt ügyvezető elnökét. Csakhogy tudnivaló, hogy az ilyes „szolidaritás” nem más, mint cinkosságvállalás.
Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél” és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél” tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől.
Erdélyi magyarként minderre csak azt mondhatom, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei, valamint Bihar megyei polgármesterei hagyjanak fel bűnpártoló magatartásukkal. Megválasztott helyi és területi képviselőinkre pedig Isten áldását kérem, hogy a hatalmi, anyagi és pártérdekeken felülemelkedve, híven töltsék be nemzeti és közszolgálati hivatásukat.
(ittHON.ma)
Facebook
Érintő hírportál