Régi praktikák nyomában
Nagyanyáink idejében nem volt tusfürdő, nem volt hajsampon, nem voltak hajkezelő balzsamok, és egyéb kenceficék sem tartoztak az asszonyi „arzenálhoz”, mégis folyamatosan jó illatú volt a nagy ruhásszekrény, az ágynemű, de még nagyanyáink fonott kontya is, pedig még a parfümöket sem ismerték.
Gyermekkorunkban sokszor kérdezgettük őket, mitől olyan jó illatú a frissen húzott, keményített ágynemű, vagy a nagyapánk fehér gyolcsinge, amire ők mindig csak azt felelték, fűben-fában orvosság, ugyanakkor illat is. Minek kéne drága kölnivizekre pocsékolni a pénzt, amikor a levendula vagy bármilyen szárított virág, egy kis apró tarisznyába varrva csodákra képes. Még a szúnyogot meg a molylepkét is távol tartják a háztól, ha kellő mennyiségben tárolja a szobában az ember.
Akkoriban az asszonyok haja sem töredezett, nem zsírosodott, nem hullott, mert jól bevált tudományok szerint kezelték. Manapság bármilyen drága hajsampont vesz az ember lánya, órák alatt képes bármilyen allergikus tünetet kiváltani, amellyel aztán nem győz orvoshoz járni, kezelni, kúrálni magát. Ha mégis megszokná a hamisítványt – mert ugye mondani sem kell, hogy minden kozmetikai márka koppintott, hamisított – egy pár hétre rá, már ugyanannak a „márkának” nyomát se találni az illatszereket, hajápolókat forgalmazó üzletekben.
Egyik nap idős nénikék figyelgették, amint éppen keresgélek egy megszokott hajsampon és balzsam után egy olyan polcon, ahol még vagy tizenöt-húsz másik fajta csodaszer sorakozott. Egyik csicsásabb kiadásban, mint a másik, mi több, egyet fizet, kettőt kap kereskedelmi fogással. Majd amikor már sehogy sem boldogultam, az egyik közelben lévő női alkalmazottól rákérdeztem az általam keresett kellékekre, de csak legyintett, mondván, hogy ezek nem állandó árucikkek, olyan beszállítóktól veszik, akik éppen ajánlják vagy rájuk tukmálják.
Na, mondom, akkor szépen állok, vehetem nyakamba a várost, hogy találjak a hajkoronámra olyan „csodaszereket”, amelyek többé-kevésbé megbízhatóak, azaz nem allergének, hogy divatos szóval éljek.
Ám a nénik nem állták meg szó nélkül és nyomba elkezdték velem megosztani a régi jó bevált hajápoló praktikák tudományát, amelyeket, mint mondták „a mai asszonyoknak is illene tudniuk”. És volt a csodaszerek között szódabikarbonát, tojássárgája, finom olívaolaj, ecet és sokmás háztartásbeli csodaszer, amelyekről ott helyben nyomban el is mondták, hogyan kell alkalmazni és miként hatnak, mit sem törődve „konkurenciával”, amely ezúttal az üzlet tulajdonosában öltve testet ott álldogált mögöttünk, és aki alig láthatóan még bólogatott is, amikor megfeledkezett magáról.
Vissza kéne sorolni a helyünkre, azaz többet kéne hagyatkozni a természetes anyagokra, nem pedig ilyen fényes portékákkal rakott polcokon keresgélni – toldották meg kifelé menet az idős nénik a velem megosztott „titkaikat” .
Vissza kéne – gondolom én is, miközben végig nézem azt a temérdek vegyszer-kozmetikumot, vegyszerezett élelmiszert, amelyekkel traktálnak minket a gyártók, és amelyekkel naponta elpusztítanak bennünk valami egészségeset. És mindezt a haszon érdekében, amiből természetesen azoknak is jut, akik szemet hunynak fölötte.
Sütő Éva
