Rendezvénysorozattal búcsúztatja a nyarat a Szent László Egyesület

Rendezvénysorozattal búcsúztatja a nyarat a Szent László Egyesület

Nyárutó címmel őszi rendezvénysorozatot indít útjára Nagyváradon a Szent László Egyesület – jelentette be a szervezők keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Varga Korpos Dalma, a Szent László Napokat is szervező egyesület elnöke, valamint Zatykó Gyula, Szent László Napok főszervezője. A sajtótájékoztatón meghívottként részt vett Thurzó Zoltán zongoraművész, aki maga is szervezője egy rendkívüli eseménynek a négyállomásos rendezvénysorozat keretében.

A szervezők elmondták, a Nyárutó eseménysorozat célja elsősorban egy kicsit kárpótolni a nagyváradi közönséget az elmaradt Szent László Napokért, az elmaradt találkozásokért. Ugyanakkor – és ez már hosszú távú stratégia – lehetőségeik függvényében szeretnék támogatni a váradi, partiumi, erdélyi művészeket és a kulturális események színfalai mögött tevékenykedő személyeket.

A Nyárutó eseménysorozat keretében lesznek beszélgetések, illetve zenei események egyaránt. A sorozat első állomása szeptember 5-én, szombaton lesz. 18 órától az Akiknek szívesen tapsolunk népszerű beszélgetéssorozat részeként Török Sándor vendége lesz Vindis Andrea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. Az estet a Soroglya együttes népzenei koncertje zárja, 19:15 órától felcsendülnek majd szatmári, Maros- és küküllőmenti, kalotaszegi, valamint bonchidai népdalok egyaránt.

Szeptember 8-án, kedden különleges eseményre várják az érdeklődőket: A divat – mint művészet, valamint a művészet – mint divat című eseményben közreműködik Thurzó Zoltán zongoraművész, Florin Mircea Ganea mélybariton és Rebeca Cotrău divattervező közreműködésével. Vendégük lesz Borbíró Tímea fuvolaművész, és meglepetést is ígérnek. Estélyi és menyasszonyi ruhákat láthat majd a közönség a 19.30 órakor kezdődő nem szokványos divatbemutató keretében, a modellek aktívan is bekapcsolódnak, és az is kiderül majd, hogyan hat a zene a divatra.

Szeptember 12-én, szombaton 18 órától a Tokos zenekar koncertezik, az eseménysorozat utolsó állomása pedig szeptember 13-án, vasárnap lesz, amikor 16:30 órától a Nőileg című erdélyi női magazin szerkesztői és meghívottaik várják majd beszélgetésre a váradiakat, ezt követően pedig  19 órától a Transylvanian Saxophone Quartet komolyzenei koncertje zárja a nyárbúcsúztató eseménysorozatot.

Valamennyi esemény helyszíne az újvárosi református templom belső udvara, ahová a belépés a Kálvin János utcábó lehetséges. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a maszkviselés és a kézfertőtlenítés kötelező, lesz lázmérés, és a járványügyi szabályoknak megfelelően egymástól kétméteres távolságra helyezik el a székeket. A belépés ingyenes, de a résztvevők száma korlátozott. Rossz idő esetén az esemény elmarad.

További részletek hamarosan a Szent László Egyesület Facebook-oldalán.

A Szent László Egyesület sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál