Rendszerváltást az erdélyi magyarságnak is!

Rendszerváltást az erdélyi magyarságnak is!

A ’89-es forradalom kezdetének tisztaságát idézik elénk a napokban Románia és Erdély városainak utcáin zajló tiltakozó megmozdulások. Hatalmasat tévedtek azok, akik azt gondolták, hogy a hatalomba kerülve bármit megtehetnek. Rá kell döbbennünk, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan, 28 éven át, a korrupció és a hazugság mocsarába taszított román társadalom egészséges életösztöneit és tisztességvágyát még most sem sikerült teljesen kiölni. Irigykedve és félig őszinte örömmel nézzük, éljük meg, veszünk részt a román nemzeti zászlókat lengető tömeg oldalán mi magunk is ezeken a –reményeink szerint – sorsfordító eseményeken. Irigykedve, mert sajnos ez az elemi életerő, mely százezreket szólított az utcákra, ez a természetes igazságvágy mintha kiveszett volna erdélyi magyar közösségünkből. Minket az egység hamis jelszavával mai napig egypártrendszerben és hazugságok közt terelgetnek azok, akik hátunkon és belőlünk élve dúskálnak.

Mert mi is történt? A román kommunista párt és a szekuritáté szellemi örököse, továbbéltetője, a román szocialista párt és szövetségeseik, miután minden idők leghazugabb választási kampányával hatalomra jutottak, első lépésként egy az éj leple alatt, gyáva módon és titkokban szervezett kormányülésen, eldöntötték, hogy a hivatali visszaélést és korrupciót büntető törvényeket átírják és a már elítélt elvtársaikat szabadon engedik. Az ország ezer sebből vérzik, nincsen még költségvetésünk, eladósodtunk, fiataljaink zöme külföldön és eközben a szocialisták első dolga törvényessé tenni a polgármesterek és a kormány szabad rablását.

Ez sajnos olyan ügy, mely minket is csontig hatolóan érint. Tetszik vagy sem, a jelenlegi erdélyi magyar vezetők semmivel sem tisztességesebbek, mint szocialista társaik. S hogy ez mennyire így van, semmi sem jelzi jobban, mint, hogy – ha már a kormányba nem kellettek – egy titkos paktum biztosítása mellett látatlanba és azonnal támogatásukat adták a választásokat velük együtt megnyerő román szocialistáknak. A kampány attól zengett, hogy megvédik a magyarságot. Egy héttel később, még meg sem választják Sevil Saidehh asszonyt miniszterelnöknek, de Kelemen Hunor “szövetségi” elnök, már a kormányprogram ismerete nélkül is támogatásáról biztosította, hogy néhány nappal később Kelemen Hunor azt a kormányt is támogassa, melyben oszlopos tag Craiova volt magyargyűlölő polgármestere. Minekutána a választást Kelemenék az erdélyiséggel kampányolva nyerték meg, zokszó nélkül szavaztak meg egy kormányt, amiben összesen négy erdélyi miniszter van, kevesebb, mint ahány Teleorman megyéből!

Persze sokan tudtuk, hogy hazudtak az év végi választások előtt is és sokan fogcsikorgatva, valószínűleg utoljára ütötték pecsétjüket a tulipánra. Számunkra azonban akkor is kötelesség volt igazat mondani és nem tagadhattuk a tényt: a magyarságnak nem volt kire szavaznia a parlamenti választások alkalmával. Íme, ismét bebizonyosodott!

A nép hangjától megrettent posztkommunisták időleg megrettenve, jelen állás szerint visszakoznak. A magát magyar érdekképviseletnek nevező szövetségesüknek, ahelyett, hogy egyenesen és tisztességes őszinteséggel a tiltakozók mellé álltak volna és elhatárolódtak volna szocialista barátaiktól, csupán annyira tellett, hogy egy semmitmondó sajtóhírben, paragrafusok mögé bújva eldadogják, hogy ők sem értettek egyet az általuk támogatott kormánnyal.

Ma Erdély és Románia utcáin a tiltakozó feliratok egyik főszereplője az RMDSZ. Ennek most, kivételesen nem a magyargyűlölet az oka és nem is azért tiltakoznak ellenük, mert annyi magyar ügyet vittek volna sikerre, és túl becsületesen álltak volna ki a sokat emlegetett erdélyiség és magyar közösségi jogok mellett. Az ok nyilvánvaló: a magyar politikai vezetők nem csupán tétlen cinkosai, de tevőleges tettestársai az országot kiraboló, a jövőnket ellopó román politikai elitnek. Tetszik, vagy sem, az RMDSZ egy magyar nyelvű, de ízig-vérig bukaresti párt. Eljött hát az ideje az erdélyi magyar rendszerváltásnak is!

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke

Kelt Nagyváradon, 2017. február 5-én.          

Facebook
Érintő hírportál