Román–magyar konferenciát tartottak Kolozsváron – Tőkés László nyitóbeszéde
Hatodik alkalommal szervezte meg, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület aromán–magyar konferenciát, ezúttal Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában. A Centenáriumaink. Hogyan tovább a román–magyar kapcsolatokban?címet kapott október 12-i tanácskozás részvevői áttekintették a román–magyar kapcsolatok aktuális kérdéseit, közös nyilatkozatot fogadtak el, valamint felhívást intéztek Románia Parlamentjéhez.
Szabó László unitárius lelkész házigazdaként köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szólt a megjelentekhez. Köszöntőbeszédében az európai parlamenti képviselő elmondta: jelenkori, párbeszédben igencsak szegényes viszonyaink, továbbá a románok „Nagy Egyesülésének” ellenséges hangvételű centenáriumi diskurzusa közepette különösképpen nagyra értékelhető a román–magyar párbeszédnek ezen konferenciasorozata. Az erre az alkalomra előkészített közös román–magyar nyilatkozatról kifejtette: „Az előkészítő munka eredményre vezetett, és a szövegszerkesztők céltudatos erőfeszítéseinek köszönhetően most egy konszenzuson alapuló, tartalmas dokumentumot tehetünk le az asztalra. Sőt mi több, az egyszeri állásfoglalás minimális igényét meghaladva, egy egész román–magyar kerekasztalt sikerült megszerveznünk a nyilatkozatba foglalt közös álláspontunk és alapelveink megvitatása céljából. Nemegyszer nyomasztó kisebbségtudattal párosuló kisebbségi állapotunkban – magyar részről – külön is köszönetet mondok román elvbarátainknak, köztük is Gabriel Andreescu professzor úrnak, akik a minket körülvevő általános visszautasítással szemben példamutató nyitottságot tanúsítanak irántunk, és empátiával teljes közösséget vállalnak velünk.”
Tőkés László, kitérve a konferencia helyszínére, rámutatott: „Ez a hely, ahol ma összegyűltünk, egy másik fontos történelmi eseményt idéz. A Vallásszabadság Házát annak emlékére – és kutatására – hozta létre az Unitárius Egyház, hogy 450 évvel ezelőtt, 1568. január 13-án Erdély földjén, Tordán hirdették meg törvény útján a világon első ízben a vallásszabadságot, hosszú évszázadokkal megelőzve ezáltal a mai, modern értelmében általánosan elfogadott lelkiismereti és vallásszabadságot. Azóta számít Transzilvánia a vallási türelem földjének. Temesvár szelleme méltán tekinthető rokonnak az erdélyi toleranciával. A hely szelleme és a Románia történelmi örökségét gazdagító erdélyi szellemi örökségünk kötelez bennünket! És jelenlegi tanácskozásunk összefüggésében ugyanide vág a Temesvári kiáltvány 4. pontja, mely »a tolerancia és a kölcsönös tisztelet szellemében« utasította vissza 1990 márciusában a nacionalizmust, és szállt síkra mindazon nemzeti közösségek – köztük a románok és a magyarok – békés együttélése mellett, amelyeknek fiai egyként életüket áldozták a szabadságért.”
Az EMNT elnöke felidézte: idén májusban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács nevében – Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével közösen – levélben keresték meg Klaus Iohannis államelnököt, valamint CǎlinPopescu-Tǎriceanu és Liviu Dragnea házelnököket az intézményes román-magyar párbeszéd elkezdésének, egy reprezentatív román–magyar kerekasztal felállításának a régi-új kezdeményezésével. Az utóbbiak válaszra sem méltatták a folyamodványt, az államelnök viszont diplomatikusan udvarias válaszában olyanképpen tért ki az indítvány elől, hogy közben fontosnak tartotta közölni, hogy az etnikai alapú autonómia semmi esetre sem támogatható. „A szóban forgó eset is híven szemlélteti, hogy az elmúlt 29 esztendőben nemhogy kisebbségi magyar ügyeink megnyugtató rendezéséig, de még ezek puszta felvetéséig és megbeszéléséig sem sikerült érdemben eljutnunk. Ennek láttán minimális kívánságunk és követelésünk, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk. Ennek reményében folytatjuk párbeszédre irányuló állhatatos erőfeszítéseinket, bízva benne, hogy mostani tanácskozásunk nem pótcselekvés, hanem további előrelépést jelent magyarságunk ügyének és helyzetének, illetve a román–magyar kapcsolatoknak a rendezése irányába” – zárta nyitóbeszédét Tőkés László.
A köszöntőbeszédek rendjén Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja szólt a jelenlévőkhöz.
A konferencia első részében Ramona Băluţescu író, közíró, Gabriel Andreescu emberi jogi szakértő, politológus, Bodó Barna politológus, egyetemi tanár, Molnár Gusztáv filozófus, politológus, Radu Răileanu, az Active Watch programkoordinátora és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke fejtette ki nézeteit a múltról és jelenről a román–magyar kapcsolatok tükrében.
A tanácskozás félidejében Sabin Gherman ismert kolozsvári újságíró, televíziós szerkesztő tartott előadást, a folytatásban pedig a román–magyar együttműködés lehetőségeiről beszélgettek Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár moderálásával. Felszólalt Lucian Năstasă-Kovács, művészettörténész, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Cristian Sandache történész, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Eckstein-Kovács Péter jogász, volt szenátor ésKolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke.
A kolozsvári konferencián közös, román–magyar centenáriumi nyilatkozatot fogadtak el, melyhez aláírásukkal csatlakozott a megjelent előadók többsége, valamint több neves, közéleti személyiség is. Gabriel Andreescu és Tőkés László kezdeményezésére felhívástis megfogalmaztak és szignáltak, melyet eljuttatnak Románia Parlamentjéhez, s melyben kérik, január 13-át nyilvánítsák a Vallásszabadság Napjának, ezzel is emlékezve és emlékeztetve a 450 évvel ezelőtti tordai eseményekre.
A soron következő román–magyar konferenciát 2019-ben Temesváron szervezik meg.
A konferenciáról szóló bővebb beszámoló, valamint az elfogadott közös, román–magyar nyilatkozat és a Románia Parlamentjének címzett felhívás teljes szövege megtalálható az EMNT honlapján (emnt.org) – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.
Nagyvárad, 2018. október 14. Tőkés László, EP-képviselő sajtóirodája
Megnyitóbeszéd
Jelenkori, párbeszédben igencsak szegényes viszonyaink, továbbá a románok „Nagy Egyesülésének” ellenséges hangvételű centenáriumi diskurzusa közepette különösképpen nagyra értékelhető a román–magyar párbeszédnek az a konferenciasorozata, melynek rendezvényére – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és társszervezetei jóvoltából – immár hatodik alkalommal kerül sor. Illesse ezért őszinte elismerés mind a szervezőket, élükön Sándor Krisztina ügyvezető elnökkel, mind azon román meghívottainkat és barátainkat, akik – a normalitás jegyében – elfogadták a párbeszédre és az együttgondolkodásra szóló meghívásunkat.
Tavaly ilyenkor, az akkori nagyváradi konferencián született meg az ötlete egy közös román–magyar állásfoglalás kidolgozásának, a közelgő román centenárium alkalmából. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a jószándékot tett követte, az előkészítő munka eredményre vezetett, és a szövegszerkesztők céltudatos erőfeszítéseinek köszönhetően most egy konszenzuson alapuló, tartalmas dokumentumot tehetünk le az asztalra. Sőt mi több, az egyszeri állásfoglalás minimális igényét meghaladva, egy egész román–magyar kerekasztalt sikerült megszerveznünk a nyilatkozatba foglalt közös álláspontunk és alapelveink megvitatása céljából. Nemegyszer nyomasztó kisebbségtudattal párosuló kisebbségi állapotunkban – magyar részről – külön is köszönetet mondok román elvbarátainknak, köztük is Gabriel Andreescu professzor úrnak, akik a minket körülvevő általános visszautasítással szemben példamutató nyitottságot tanúsítanak irántunk, és empátiával teljes közösséget vállalnak velünk.
Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad és most újból Kolozsvár – ezek az eddigi tanácskozásaink helyszínei. Hetedikként – rendhagyó módon – még Temesvár, az 1989-es romániai forradalom kirobbanásának a helyszíne is ide kívánkozik. – Engedjék meg, hogy jövőre előre is oda invitáljam a konferencia tisztelt résztvevőit! – Igen, Temesvárra, ahol közel három évtizeddel ezelőtt valóságos csoda történt, ami a mintegy tíz ott élő nemzeti közösség és nagyjából ugyanennyi vallási felekezet tagjainak szinte előzmény nélküli, bámulatos összefogását illeti. Nem hittünk a szemünknek és a fülünknek, amikor is a népeinket és egyházainkat egymással szembeállító zsarnokházaspár és a nacionál-kommunista rezsim uszító propagandája egyik óráról a másikra látványosan összeomlott, és az állampolitikai rangra emelt, hivatalos gyűlöletpolitika helyét egy szempillantás alatt a diktatúra ellenében egyesülő szolidaritás és szeretet foglalta el – saját, de mégiscsak közösen elhangzó szavaink, énekeink és imádságaink nyelvén. Akkor mindenki értett a szóból. A mindnyájunkat egy emberként egyesítő lelkületet neveztük el akkor „Temesvár szellemének”.
Ez a hely, ahol ma összegyűltünk, egy másik fontos történelmi eseményt idéz. A Vallásszabadság Házát annak emlékére – és kutatására – hozta létre az Unitárius Egyház, hogy 450 évvel ezelőtt, 1568. január 13-án Erdély földjén, Tordán hirdették meg törvény útján a világon első ízben a vallásszabadságot, hosszú évszázadokkal megelőzve ezáltal a mai, modern értelmében általánosan elfogadott lelkiismereti és vallásszabadságot. Azóta számít Transzilvánia a vallási türelem földjének. Noha az adott történelmi viszonyok meghatározottságában a korabeli vallási törvények még nem is nevezhetők teljesnek és tökéletesnek, hiszen példának okáért a román ortodox egyházat a négy „religio recepta” mellett még csak „tolerált vallásnak” fogadták el, mindazáltal a tordai ediktum megnyitotta az utat a teljes körű vallásszabadság kivívása előtt.
„Temesvár szelleme” méltán tekinthető rokonnak az erdélyi toleranciával. A hely szelleme és a Románia történelmi örökségét gazdagító erdélyi szellemi örökségünk kötelez bennünket!
És jelenlegi tanácskozásunk összefüggésében ugyanide vág a Temesvári kiáltvány 4. pontja, mely „a tolerancia és a kölcsönös tisztelet szellemében” utasította vissza 1990 márciusában a nacionalizmust, és szállt síkra mindazon nemzeti közösségek – köztük a románok és a magyarok – békés együttélése mellett, amelyeknek fiai egyként életüket áldozták a szabadságért.
Idei tusnádfürdői nyári szabadegyetemünkön az 1989-ben elfogadott Budapesti nyilatkozatot idézve sürgettem a román–magyar viszony rendezését, amire a Gyulafehérvári román nemzetgyűlés centenáriuma kiváló alkalmat kínál. Vissza nem térő alkalom kínálkozik arra, hogy Dinu Zamfirescu, Mihnea Berindei, Paul Goma, Monica Lovinescu, Vladimir Tismăneanu és mások, illetve Csoóri Sándor, Antall József, Für Lajos, Kodolányi Gyula,Molnár Gusztáv és társaik nyomdokába lépve zárjuk le az eltelt évszázadot, végképpen szakítva a „minden rendben” Ceaușescu-doktrínájával, abban az értelemben, ahogyan ők maguk is fogalmaztak: „Biztosítani kell mindegyik nemzet jogát az autonóm politikai képviselethez és a kulturális autonómiához.” Ez viszont csak a kölcsönös megértés és bizalom, valamint az ezeken alapuló párbeszéd útján lehetséges.
Idén májusban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács nevében levélben kerestük meg Klaus Iohannis államelnököt, valamint Cǎlin Popescu-Tǎriceanu és Liviu Dragnea házelnököket az intézményes román–magyar párbeszéd elkezdésének, egy reprezentatív román–magyar kerekasztal felállításának a régi-új kezdeményezésével. Az utóbbiak válaszra sem méltatták folyamodványunkat. Az államelnök viszont diplomatikusan udvarias válaszában olyanképpen tért ki indítványunk elől, hogy közben fontosnak tartotta közölni: „az etnikai alapú autonómia semmi esetre sem támogatható”.
A szóban forgó eset is híven szemlélteti, hogy az elmúlt 29 esztendőben nemhogy kisebbségi magyar ügyeink megnyugtató rendezéséig, de még ezek puszta felvetéséig és megbeszéléséig sem sikerült érdemben eljutnunk.
Ennek láttán minimális kívánságunk és követelésünk, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk. Ennek reményében folytatjuk párbeszédre irányuló állhatatos erőfeszítéseinket, bízva benne, hogy mostani tanácskozásunk nem „pótcselekvés”, hanem további előrelépést jelent magyarságunk ügyének és helyzetének, illetve a román–magyar kapcsolatoknak a rendezése irányába.
Türelmünk nem fogy el, hiszen jól tudjuk, hogy: „Isten malmai lassan őrölnek”…
Kolozsvár, 2018. október 12.
Tőkés László
