A Román Posta több ezer erdélyi magyar szavazót foszthat meg választói jogától

A Román Posta több ezer erdélyi magyar szavazót foszthat meg választói jogától

Szilágyi Zsolt: „Részt kell vennünk közös jövőnk alakításában!”

A magyar—magyar együttműködés közös sikerre vitte a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést – jelentette ki Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Csomortányi Istvánnal, a Néppárt Bihar megyei elnökével Nagyváradon közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az eseményen az anyaországi országgyűlési választással kapcsolatban elhangzott: a Román Posta, a szavazólapok kései kézbesítése miatt, több ezer erdélyi magyar szavazót foszthat meg választói jogától.  

„A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezéshez összegyűlt több mint egymillió aláírás az erdélyi magyarság és az Európában élő nemzeti közösségek közös sikere – épp ezért köszönet jár az aláíróknak, akik kézjegyükkel támogatták jogérvényesítő küzdelmünket. Ugyanakkor külön köszönet illeti az európai nemzetek és népcsoportok önrendelkezéséért küzdő párt, az Európai Szabad Szövetség (EFA), vezetőit és tagpártjait is, akik kérésünkre támogatták az aláírásgyűjtést, és segítséget nyújtottak abban, hogy az európai őshonos közösségek ügye végre felkerülhessen az EU döntéshozóinak asztalára” – mondta Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke hozzátette: kezdeményezés nem lett volna sikeres Magyarország és a magyar kormány támogatása, valamint Németh Zsoltnak, a FIDESZ parlamenti képviselőjének, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnökének, a Rákóczi Szövetség alelnökének hathatós közreműködése nélkül, aki nem csak fölvállalta az aláírásgyűjtés ügyét, de mozgatórugója is volt a magyarországi gyűjtési folyamatnak. „A közös siker is azt mutatja, hogy Erdélyben és a Kárpát-medencében is a magyar együttműködés vezethet sikerre. Ennek fényében az anyaországi választás kapcsán is kijelenthetjük: aktívan részt kell vennünk közös jövőnk alakításában, hiszen csak így hallathatjuk hangunkat” – jelentette ki Szilágyi.

A Román Posta több ezer erdélyi magyar szavazót foszthat meg választói jogától

„Előzőleg közel hat hónapon keresztül segítettünk a regisztrációs folyamatban, melynek eredményeként 110 ezer erdélyi magyart kerestünk fel, s közel 90 ezer személynek ellenőriztük – vagy végeztük el – a regisztrációját. Több száz önkéntessel dolgoztunk, s jelenleg is azért végezzük munkánkat, hogy segítsünk a szavazólapokhoz tartozó azonosító nyilatkozat helyes kitöltésében, valamint a szavazólapok biztonságos célba juttatásában. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a tegnapi napig 55 ezer határon túli magyar állampolgár levélszavazata érkezett vissza a határidőig regisztrált 378 ezer személytől” – jelentette ki Csomortányi István. A Néppárt Bihar megyei elnöke hozzátette: a Román Posta holnaptól már nem kézbesíti a szavazólapot és az azonosító nyilatkozatot is tartalmazó borítékokat, ezért arra kérnek mindenkit, hogy aki már megkapta szavazólapját, mihamarabb vigye be az EMNT Demokráciaközpontok valamelyikébe, vagy keresse fel a Néppárt helyi önkénteseit és tanácsosait, akik segítenek az azonosító nyilatkozat kitöltésében is. „Az egyetlen biztos módja annak, hogy a levélszavazat idejében visszaérkezzen Budapestre az, ha munkatársaink és önkénteseink segítségét veszik igénybe. Semmi esetre se bízzák voksaikat a Román Postára, mert azok úgy már biztosan nem érkeznek vissza határidőig. Azok pedig, akik a szavazati levélcsomag átvételi helyének a kolozsvári vagy csíkszeredai konzulátust jelölték meg a regisztráció során, minél hamarabb vegyék azt át, elkerülve – a fokozott érdeklődés miatt – a torlódást. Az EMNT Erdély-szerte működő irodahálózata meghosszabbított nyitvatartással várja az érdeklődőket” – hangsúlyozta Csomortányi.

A sajtótájékoztató végén elhangzott: hétfőtől várják azok jelentkezését, akik nem kapták meg idejében levélszavazatukat, s így nem tudtak részt venni a választáson. „A következő héten összegyűjtjük a Román Postával szemben hozzánk beérkezett panaszokat, melyeket eljuttatunk a két főkonzulátusra, valamint a Nemzeti Választási Irodához is. Nem szeretnénk, ha a siralmasan rossz kézbesítési arány következmények nélkül maradna” – jelentette ki Csomortányi István.

Facebook
Érintő hírportál