Sok millió búzaszem – egy nemzet

Partiumi búza a Magyarok Kenyeréhez

Nemcsak Bihar megyei, de más partiumi megyékben termett búzából is kerül liszt a Magyarok Kenyerébe. A Szatmár és Bihar megyékből, valamint a Szilágyságból összegyűjtött kenyérnek valót augusztus 12-én szállították át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkorba, illetve a Nagyváradhoz és Szalontához legközelebb eső gyűjtőpontba, Püspökladányba.
Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének szervezésében, Bihar megyében két hasonló szervezet, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete kapcsolódott be a már ötödik alkalommal megszervezett Magyarok Kenyere elnevezésű kezdeményezésbe, amelynek elindítója „Sok millió búzaszem – egy nemzet” jelszó alatt a magyarországi Dr. Korinek László egyetemi tanár, akadémikus. A Bihar megyéből összegyűjtött búzát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi irodájának székhelyére szállították, innen pedig szerdán, augusztus 12-én délután Püspökladányba került az itteni gazdák adománya.
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke kérdésünkre elmondta, a program Pécs városának, illetve a Magyar Agrárgazdasági Kamarának a közös kezdeményezése által jött létre. A partiumi gazdaegyesületek tehát – a szatmári, a szilágysági, az érmelléki és a dél-bihari gazdák egyesületei – az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének égisze alatt vettek részt a nemzet kenyeréhez való alapanyag gyűjtésében. Partiumból összesen négy tonna búza gyűlt össze, amelyhez Szatmár megye két tonnával, a Szilágyság 800 kilogrammal (Kémer, Szilágyperecsen, Varsolc, Sarmaság, Szilágyfőkeresztúr), Bihar megye 1200 kilogrammal (Szalacs, Ottomány, Albis, Érsemjén Érmihályfalva, Diószeg, Paptamási, Biharvajda, Nyüved, Nagyszalonta) járult hozzá. A Partiumban tehát összesen ötven gazda adományából gyűlt össze ez a búzamennyiség.
Seres Ferenctől, a Szatmár megyei akció szervezési igazgatójának tájékoztatása szerint, Szatmár megyéből három nap alatt adták össze a gazdák a kenyértésztához valót, a következő településekről: Szatmárnémeti, Szatmárhegy, Ombod, Királydaróc, Tasnádszántó, Kiskolcs, Nagykároly, a Nagykárolyi Mezőgazdasági Társulás, Mezőterem, Mezőpetri, Kökényesd, Bogdánd, Lele, Börvely, Óvári, Mikola, Amac, Gencs, illetve a megyében gazdálkodó németországi illetőségű Grim Adolf gazdasága.

Facebook
Érintő hírportál