„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet”

„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet”

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról.
Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Mint elmondta, október 6-át Magyarország kormánya 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá. A hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban.

DSC_0844A Nagyváradi Asszonykórus lélekemelő szolgálata után Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid emlékező beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is. A Néppárt elnöke felelevenítette milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd 89-ben, titkon, a „szekuritáté” megfigyelése alatt elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
Az ifjúságnak a temesvári és mindegyik forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretetet olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat.
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című összeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség.

DSC_0864A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Október 6-án délelőtt, az EMNT és a Néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját.

DSC_0887A Néppárt nevében koszorút helyezett el Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke és a nagyváradi elnökség több tagja. Az EMNT és Tőkés László EP-képviselő nevében koszorút helyezett el Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Orbán Mihály, a képviselő irodavezetője és Agyagási Ernő, az EMNT Bihar megyei alelnöke.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtószolgálata

Facebook
Érintő hírportál