Száz éve történt a köröstárkányi magyarirtás – megemlékezés Nagyváradon

Száz éve történt a köröstárkányi magyarirtás – megemlékezés Nagyváradon

Nagypénteken lesz száz éve annak, hogy Köröstárkányban a falura rontó román katonai és félkatonai alakulatok, valamint a hozzájuk csapódó környékbeli fegyveres románok kilencvenhárom helybéli magyar polgári lakost mészároltak le. A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek tizenhét teljesen ártatlan magyar civilt.

Erre a tragédiára emlékezik az utókor április 19-én 18 órától Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, az Ezredévi emléktér (P-ța Libertății) 40. szám alatt. A rendezvény nagypénteki igei köszöntővel kezdődik, majd emlékező beszédet mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A továbbiakban két rövid előadásra és könyvbemutatóra is sort kerítenek. A Székely Hadosztály története című kötetet mutatja be annak két szerzője, Gottfried Barna történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltárának főlevéltárosa és Nagy Szabolcs történész, a Veszprém Megyei Levéltár főlevéltárosa.

Az EMNT és a Magyar Polgári Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár a nagypénteki előadásra, összejövetelre, elcsendesedésre.

Facebook
Érintő hírportál