Szent Lászlóról Magyarremetén

Szent Lászlóról Magyarremetén

A Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával Szent László királyunkra emlékező rendezvényekre került sor az elmúlt héten.

Az Egyesület szervezésében, a Szent László-év Tanácsadó Testület jóvoltából a Bihar megyei szórványba is eljutott a Testület által készíttetett, Szent László királyunkat bemutató kiállítás. Két hete Belényesben, majd a múlt vasárnap Magyarremetén is bemutatták a kiállítást.

Filep Attila lelkipásztor

Az Árpád-kori magyarremetei református templomban vasárnap délután Filep Attila kisnyégerfalvi lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Igei köszöntőjében arra mutatott rá, Szent László úgy tudta véghez vinni nemzetünk Kárpát-medencei jelenlétének megszilárdítását, hogy Istenre tekintett, ez a hit tartotta meg és tarthatja meg ma is Magyarországot és a magyar nemzetet. A lelkipásztor szeretettel köszöntötte a vendégeket, előadókat, megköszönve az Egyesület vezetőjének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Partiumi régióelnökének, Nagy József Barnának, hogy a szórványban is megemlékezhetünk Szent László királyunkról.

Gaál Gergely országgyűlési képviselő

Gaál Gergely országgyűlési képviselő, a Szent László-év Tanácsadó Testület elnöke is megtisztelte jelenlétével a rendhagyó rendezvényt. Beszédében megköszönte a gyülekezetnek, hogy ebben az ősi templomban, Szent László falra festett freskója előtt emlékezhetünk lovagkirályunkra, hogy ebben a meghitt környezetben is bemutathatjuk azt vándorkiállítást, amely bejárta a Kárpát-medencét, de például Szent László szülőhelyére, Lengyelországba is eljutott. Mint elmondta, hőseinkről, Szent László királyunkról mindenhol és mindenkor meg kell emlékeznünk, hiszen nagy királyunk az egész Kárpát-medencei magyar haza királya volt. Ez az emlékezés nem az ünnepnapok emlékezése, mert lovagkirályunk a hétköznapokban is példát adhat, az ő hitét, nemzetszeretetét követve mi is a mindennapok hősei lehetünk. A magyar nemzet, csakúgy, mint Szent László Árpád-házi királyunk idejében, ma is egy közösséget alkot, hiszen a hit, a magyar nyelv és a közös történelem olyan erő, ami mindenen keresztül összefog bennünket, bárhol is éljünk.

A rövid beszédet követően a képviselő úr a jelen lévők figyelmébe ajánlotta a templom bejáratánál elhelyezett kiállítást és mindenkit megajándékozott az Athleta Patriae –  A haza bajnoka című kötetből, amely Szent László király életét és tiszteletét mutatja be.

Meleg Vilmos és Kiss Törék Ildikó előadása

Ezt követően került sor a Kiss Stúdió Színház „Idvezlégy kegyelmes Szent László király” című pódiumműsorára. Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek előadásában Szent Lászlóhoz kapcsolódó versek, mondák, dokumentumok szólaltak meg jeles íróink, költőink műveiből. Az Árpád-kori templomban fellépő művészeket, akik Szent László megvilágított freskója előtt adhatták elő műsorukat, nagy szeretettel fogadta a szép számú közönség, akik között sokan voltak a Fekete-Körös menti szórványfalvakból is.

Nagyváradról, a Rákóczi Szövetség szervezésében is részt vett egy tizenöt fős ifjúsági csoport a rendezvényen, akik nem csak a Szent Lászlóra emlékező rendezvényen vettek részt, de többek között megtekintették a várasfenesi Györffy István Táj- és Népismereti Otthont és a mézgedi Czárán-barlangot is.

 

 

 

Facebook
Érintő hírportál