Szent Márton napja

Szent Márton napja

Szent Márton napja (november 11.) fordulópontnak számít a naptárban és a mezőgazdasági munkákban. Ekkora ér véget gazdasági év, így ez volt a jobbágytartozási, tisztújítási terminus. Ekkor hajtják be és kerül a jószág istállóba, számoltatják el a pásztorokat.

Ezen a napon fejeződnek be a vásárok és erre az időre érik meg az újbor, hízik meg a liba és kezdődik a téli életritmus. Ez a szerződések megújításának időszaka. A lábasjószágoknak és baromfiknak azt a részét, amelyeket nem szándékoztak átteleltetni, ekkor vágták le és sózással füstöléssel tartósították. A részes aratáshoz hasonlóan az erre az időre már szépen kifejlődő, vastaghájú libák szintén a földesúrnak fizetendő díj részei voltak. Ez volt a napja annak is, amikor a birtokon dolgozókat és szolgálókat elbocsátották és sokfelé ajándékul egy libát adtak nekik. Az új munkásokat és szolgálókat szintén ezen a napon vették fel és ekkorra a családok felkészültek az otthon töltött sötét és hideg téli napokra.

A Márton-napi lúdnak gyógyító erőt is tulajdonítottak. A libazsírt a köszvény, a libavért a láz ellen tartották gyógyító erejűnek. A bal szárnyából kihúzott elégetett toll hamujából borral készített „csodaszert” epilepszia ellen vélték hatásosnak. Még a csontja is fontos volt. Apáczai Csere Jánosnál (1625-1659) olvashatjuk:

„Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél. A Márton-lúd mellye, ha világos, hó lészen, ha fekete, eső.” 

A 6. századtól egészen a késő középkorig ez az időszak lesz a kezdete egy hosszú, Szent Márton negyven napja (Quadragesima Sancti Martini) elnevezésű böjtnek. Később ezt a böjti időszakot nevezte az egyház Adventnek, ám Szent Márton ünnepnapján az emberek még bőségesen fogyaszthattak húst és bort, mert aki „Szent Márton napján, aki nem iszik bort az szamár, aki túl sokat iszik, az kétszeresen az.”

A szent

Pannónia provincia híres szülöttje – Szent Márton – Kr.u. 316-ban, egy Savariaban (Szombathely) állomásozó katona családjában jött világra. Gyerekkorában apját az itáliai Ticiumba (Pavia) helyezik át és a Mars neve után Martinusnak nevezett fiú itt nő fel. Tizenöt évesen katona lesz és Galliába, egy Samarobria (ma: Amiens) nevű észak galliai városba kerül. Életének egyik legtöbbet idézett története éppen amiensi katonaéveihez kötődik.

Itt esik meg, hogy a város kapujánál őrködő Márton egy didergő koldust látván kettéhasítja köpenyét és a köpeny felével betakarja a koldust. Aznap éjjel álmában megjelenik Jézus, a koldus köpenyébe burkolózva,  és hallja, amint így szól az egyik angyalhoz:

„Itt van Martinus, a római katona, aki nincs megkeresztelkedve: ő öltöztetett fel engem.” (Sulpitius Severus)

Egy másik történet szerint, amikor Márton felébred, a köpenye már újra ép. Erre a változatra azért is szükség lehetett, mert a frank Meroving királyok később szent relikviaként őrizték Szent Márton ép köpenyét.

Az álom megerősítette hitében és 18 éves korában megkeresztelkedett, majd elhagyta a katonaéletet és Poitiers-i Hilarius püspök tanítványa lett. A Pannóniához közeli Illíriában missziós tevékenységet is folytat, majd remete a Genovához közeli Gallinaria szigetén. 361-ben visszatért Galliába, ahol szerzetesi közösséget és monostort is alapít. Korának kiváló gyógyítója és ördögűzője is egyben, ezért igen nagy népszerűségre tesz szert. 371-ben Tours püspökévé választják. 397. november 8-án hunyt el és 11-én temették. Paradox módon a hajdani katona az első szent, aki nem szenvedett erőszakos halált. Szombathely, Buenos Aires, Franciaország, a katonák, és sok helyütt az újbor védőszentje is.

A Kárpát-medencében a legtöbb templom és település névadója: a történelmi Magyarország területén mintegy hatvan település őrzi nevét.

Összeállította: Sütő Éva

 

 

Facebook
Érintő hírportál