Szerda reggeltől teljes kijárási tilalom lép érvénybe

Szerda reggeltől teljes kijárási tilalom lép érvénybe

Szerdától teljes kijárási tilalom lép érvénybe Romániában, az intézkedés betartásának ellenőrzésére a katonaságot is bevetik – jelentette be kedden államfő a miniszterelnökkel és kormányzati illetékesekkel tartott találkozója után. „Ami eddig ajánlás volt, most kötelezővé válik” – közölte rendkívüli sajtónyilatkozatában Klaus Johannis.

Vagyis az éjszakai kijárási tilalmat kiterjesztik a nappalokra is. E szerint az emberek reggel 6 és este 10 között is csak indokolt esetben – munkavégzés, bevásárlás, halaszthatatlan gyógykezelés – hagyhatják el a lakhelyüket.

A 65 év fölötti személyeknek megtiltják az otthonuk elhagyását.

Az államfő bejelentette azt is, hogy bevezetik a karanténban lévő személyek elektronikus felügyeletét. A rendszer azonnal jelzi majd, ha valaki megszegi a vesztegzárra vonatkozó szabályokat. A rendkívüli óvintézkedések betartásának ellenőrzésére a hadsereget is segítségül hívják. A katonák a rendőrökkel és csendőrökkel együtt járják majd az utcákat.

Johannis közölte: mindezeket az óvintézkedéseket egy újabb katonai rendeletben rögzítik, amelyet várhatóan kedd estig nyilvánosságra hoznak. Hozzátette, a kormány illetékeseivel további intézkedésekről is tárgyalt, amiket a későbbiekben határozatokba, rendeletekbe foglalnak.

(Agerpres)

Facebook
Érintő hírportál