Szeretnék május éjszakáján…

Szeretnék május éjszakáján…

Május első éjszakáján mind a paraszti, mind a polgáriasodó világban szokás és divat volt májusfát állítani a szeretett lány, asszony kapujához, illetve hajnalok hajnalán szerenádot, éjjeli zenét muzsikáltatni az ablak alatt, várva a libbenő függönyre, a kigyúlt gyertyára, lámpavilágra, vagy éppen a sercenő gyufa lángjára. Nagy tisztesség volt e gesztus, és nagy jelentőséggel bírt, hiszen a szerelmes férfiember hogyan mondhatta volna el szebben szíve hölgye iránt való érzéseit, minthogy virágzó orgonaágat tűz a kapuoszlopra, vagy muzsikával, nótával vallja meg ragaszkodását, imádatát, esetleg bátorítást kérve jövőbeni házassági terveihez.

Május elseje tehát a magyar néphagyományban a szerelmesek ünnepe volt, de ma is sokan adóznak még eme szép alkalomnak. Ha nem más egy közös májusfaállítással, mely alatt aztán majálist vagy családi ünnepet is szokás szervezni.

A visszatekintőben elmondható tehát, hogy szerte a Kárpát-medencében a fiatal legények májusfát állítottak a lányos házak előtt vagy a települések központjában. Általában zsenge nyírfát használtak erre a célra, amit legtöbbször színes szalagokkal díszítettek fel. Ilyen jellegű fákat nemcsak magyarhonban, hanem a tőlünk keletre élő türk és mongol népek között is találunk. A lányoknak szánt effajta meglepetéseket a legények titokban szerezték be és készítették elő. Sokszor éjszaka mentek el érte, éjszaka vágták ki és hajnalra állították fel a szeretett hajadon háza előtt. Voltak vidékek, ahol cukorkát, almát és kisebb ajándékokat is aggattak rá, sőt egyes magyar falvakban még tükörrel is ékesítették, mely ajándékok a szerelem zálogai voltak. A felállított szerelem-szimbólumot olykor őrizni-őriztetni is kellett, nehogy más legény bosszúból vagy féltékenységből elvigye, tönkretegye.

Az Érmelléken a májusfa helyett zöld ágakat, vagy kivirágzott orgonaágat is szokás volt tűzni a lányos ház kapujára. A polgáriasodó világban ez a gesztus kijárt a fiatalon megözvegyülteknek, nem utolsó sorban az elvált asszonyoknak is. A szerenád szintúgy.

Májusfa és szerenád

A májusfa nem csak a szerelem, de a természet újjászületésének szimbóluma is volt, vagyis a fiatalság tavaszi szokásainak, hagyományainak jelképes kelléke, ugyanakkor nem tévesztendő össze a májusfának nevezett dísznövénnyel, díszfával.

A májusfát a legények csoportba szerveződve állították a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában az udvarló legény vezetésével esett meg e nagy tisztesség, ugyanakkor egyes vidékeken a rokonlányokat is számba vették a legények. A közösségek közös fáját általában a település központjában állították fel, aminek kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte. Ennek szertartásos mozzanata a fa körültáncolása volt, majd annak megmászása. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni, ám azé lett a tetejére erősített ital, vagy cukorka, akinek ez sikerült. A kidöntés előtt táncoltak alatta, ugyanúgy, ahogyan a középkorban a mongolok is tették a szent ligetben állított szent fájuk körül.

A szerenád a két világháború között jött divatba, amit a lánynak egy szál gyufa, vagy gyertya meggyújtásával illett fogadni, illett a legény tudomására adni, hogy üzenete meghallgatásra talált. A május éjszakai daloknak megvolt ugyan a tarifájuk, de a muzsikásokat szívesen megfizették erre az alkalomra. Jobb helyeken a lányok borral, süteménnyel kínálták meg a gavallér ifjút.

„Dalolj csak jó harmonikás…”

Így zajlottak tehát a látványos szerelmi vallomások, amelyeket nem is titkoltak, sőt együtt élték meg annak minden mozzanatát, bánatát, örömét a falubeliekkel. Szerves része volt hát a közösség a szövődő románcoknak, azok alakulásának, kimenetelének.

Így eshettek meg olyan kínos, de annál mókásabb történetek is, mint az alábbi, amelyet azóta is bölcs mosollyal emlegetnek a mihályfalvi idős emberek. A temetődomb alatti kis utcák egyikében még csak rövid ideje járt el udvarolgatni az egyik reszegei (Szatmár megyei kisfalu, de még az Érmellékhez tartozik) módosabb legény. Az örömapák már az egyik márciusi nagyvásár után csapra verték az óboros hordót, hogy megigyák a frigyre az áldomást, na meg arra a pár hold földecskére is, amit a leány illetve a legény vitt magával a házasságba. Csakhogy jött a május éjszaka és gavallérnak illett volna mutatkozni az újdonsült jegyes előtt, így a reszegei harmonikást megfogadva szekérre ült Gyuri, az újembernek való is. Éjfélre oda is ért a homokdomb alatti utcácskába, ám akkor kezdett csak istenigazából izzadni az üstöke. Ugyanis nem volt járatos Mihályfalván, így a sötétben elvétette az ablakot, amiből lett ám nagy patália, egetverő kalamajka. Ugyanis a hőn szerelmes fiatalember egy újdonsült menyecske ablaka alá keveredett, ahol nemhogy fény gyúlt volna az ablakba, de egy bősz életerős gazda ugrott ki az utcaajtón – gatyaszárban –, lekenve egy istenes „macsarit” előbb a „trubadúrnak” majd a gyanútlan harmonikásnak is, aki ezután már a jóistennek se akart többet a billentyűk közé csapni egyetlen ablak alatt sem, választva inkább a biztonságos bakot a szekéren.

Így maradt Rozáli éjjeli zene nélkül. Gyuriról pedig az eső se mosta le többet a szóbeszédet, hogy a fiatal Virágnénak húzatta május éjszakáján a szerenádot. Az örömapák is majdnem tengelyt akasztottak a hírre.

Azért egybekeltek Zálival, de a kis melléfogás árnyéka elkísérte Gyurit élete végéig. Ám az idő, a jóságos, megszelídítette, megszépítette ezt is, mint megannyi búbánatot, így már csak derültek rajta később a jóemberek.

Érmelléki szerenádok

A klasszikus zeneirodalom is adózott a szerenádnak. Mozart, Chopin igazi művelői voltak e zenei műfajnak, de az Érmellék egyik neves nótaszerzője, Fráter Loránd is beírta nevét az éjjeli zene íróinak nagyjai közé, bár ő csak a halhatatlan akácfavirágos nótáival lopta be férfitársait a hajadonok, asszonyok szívébe. A múltszázad elején-közepén az érmelléki május éjszakák nem múlhattak el úgy, hogy fel ne csendült volna valamelyik hölgy ablaka alatt egy-egy Fráter-nóta.

Egy férfiember imázsához hozzátartozott az effajta megnyilvánulás, hisz jóhíre forgott kockán, ha szíve hölgyét nem tudta kellőképpen megtisztelni. Aki másként cselekedett, arról le nem mosta a jégeső sem, hogy fukar, fösvény, sajnálja a muzsikusoktól a bankót. Május éjszakáján nagyvonalúnak illett lenni, hangzatosan szépen kellett szeretni, búsulni, látványosan kellett borba fojtani minden szerelmi bánatot. A kocsmárosok nem kis megelégedésére fogyott is a jó férfibúsító nedű akó számra.

A más faluból átruccanókkal hajnal felé indult a szekér haza. Emitt-amott még felhangzott a távolból a „szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát” kezdetű nóta, de virradat érkeztével már csak néhány megfáradt kutya válaszolgatott a távolodó muzsikaszóra…

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál