Szilágyi Zsolt Erdély-zászlót adományozott az EFA elnökének

Szilágyi Zsolt Erdély-zászlót adományozott az EFA elnökének

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Erdély-zászlót adott át François Alfonsinak, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnökének a lengyelországi Katowicéban tartott EFA-küldöttgyűlés alkalmával.

Pénteken tartotta küldöttgyűlését az Európai Szabad Szövetség. Az Európa-szerte az autonómiáért küzdő pártokat tömörítő szervezet legnagyobb éves gyűlésével a sziléziai önrendelkezési törekvésekre is fel kívánták hívni a figyelmet. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

A közgyűlésen több mint 200 delegált vett részt, melyek a 41 EFA-tagpárt képviseletében voltak jelen. A tanácskozáson olyan kiemelkedően fontos témákról esett szó, melyek nagyban befolyásolhatják Európa és az európai politika jövőjét. Ilyenek voltak a katalóniai és skóciai függetlenedési törekvések, a Brexit utáni politikai helyzet, a menekültválság, vagy épp az energiapolitika.

Szilágyi Zsolt felszólalásában kitért az erdélyi magyar kisebbséget ért sorozatos jogsérelmekre, s felhívta a megjelentek figyelmét a nemrégiben elkészült Transylvanian Monitor legfrissebb kiadására, mely a 2014-2016-os időszakban történt magyarellenes eseményeket gyűjti össze. A Néppárt elnöke ugyanakkor megköszönte az EFA vezetőségének, hogy következetesen kiállnak az erdélyi magyarság mellett, s támogatják jogérvényesítési- és önrendelkezési küzdelmeiket. Emlékezve az idén március 15-én Kolozsváron történtekre, Szilágyi Zsolt elmondta: nem csak a nyelvjogi és oktatásügyi kérdésekben éri súlyos diszkrimináció az erdélyi magyarságot, de szabad szimbólumhasználatában is korlátozzák, épp ezért egy Erdély-zászlót ajándékozott François Alfonsinak, az EFA elnökének. A Néppárt elnöke hangsúlyozta: az EFA-val ápolt jó kapcsolat erőt ad az otthon folytatott munkához is.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál