Színes forgatag a pénteki kézműves napokon is

Színes forgatag a pénteki kézműves napokon is

Pénteken is nagy volt a nyüzsgés  a Gödör rendezvényházban az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok alkalmából Érmihályfalván. A rendezvény harmadik napján a törlőkendőtartók, valamint a falra akasztható tányérok festése volt napirenden. Mintegy 160 gyermek szorgoskodott a munkaasztaloknál és már a mai nap folyamán szebbnél szebb munkadarabok kerültek a kiállító standokra.

A felnőtt kezek éppenhogy csak „kiigazították” a néha „önálló életet élő” mintázatok vonalait, ami szinte „meg sem látszott” a remekműveken, amelyeket holnap délelőtt, a zárónapon lehet lesz megcsodálni a kerámiatárgyak színes kavalkádjával együtt.

A tányérok szebbnél szebb mintázatai, mint minden esztendőben, ezúttal is Kovács Éva helybéli üvegfestő irányítása alatt kaptak végső formát, majd kerültek a kiállító asztalra, a kis tanoncok nagy büszkeségére. Igazi népművészeti mintázatot nyertek a törlőkendők tartói is, amelyeken egy-egy rakoncátlan vonalat még ki kellett néha igazítani, de ez a kis „apróság” semmi sem volt ahhoz képest, amit Petike, vagy Zsófika ügyes keze alkotott.

A mai napon is sok anyuka, nagymama és pedagógus irányítgatta az amúgy is ügyes kezeket, ujjakat. Holnap, azaz szombaton a megszáradt anyagedények mintázására is sor kerül.

Aki szeretné megcsodálni a standokon kiállításra kerülő „termékeket”, az megteheti  a déli órákban, amikor az emléklapok is kiosztásra kerülnek, és ki-ki haza viheti a munkáját.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál