Szív- és cukorbetegek nehezebben juthatnak jogosítványhoz

Szív- és cukorbetegek nehezebben juthatnak jogosítványhoz

Az egyes szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők csak szakorvosi engedéllyel szerezhetnek (vagy újíthatnak) jogosítványt január elsejétől, sőt, súlyosabb esetben teljesen eltiltják a vezetéstől az érintetteket egy frissen elfogadott miniszteri rendelet szerint.

Oana Grigore, a minisztérium szóvivője a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a restrikciók olyan betegségekre vonatkoznak, amelyek veszélybe sodorhatják mind az autóvezetők, mind pedig a forgalomban közlekedő többi ember életét, konkrétan a különböző szívproblémákról és a cukorbetegségről van szó. Így az új szabályozás értelmében az ilyen betegségben szenvedő sofőrök csak akkor hosszabbíthatják meg jogosítványukat, ha megkapják a kezelő szakorvosuk ajánlását.

A minisztérium az 1530/2017 számú miniszteri rendelettel tett eleget az elvárásnak. A Florian Bodog szakminiszter által aláírt rendelet szerint a különböző szívbántalmak az agyi funkciók hirtelen romlását okozhatják, ami veszélyt jelent a közlekedésbiztonságra nézve, ez az oka annak, hogy ilyen betegségben szenvedők esetében ideiglenes jelleggel vagy véglegesen tiltás alá essen az autóvezetés. A rendelet felsorol számos szívbántalmat, amelyek esetében az érintett személyek csak akkor kaphatnak jogosítványt, vagy csak akkor hosszabbíthatják meg annak érvényességét, ha kezeltették magukat és a kardiológus szakorvos jóváhagyja azt, hogy a páciens jogosítványt kaphasson. Néhány szívbántalom-típus esetében – ilyen a szívelégtelenség, a szívbillentyű-zavarok, szívkoszorúér-problémák, a szívműködést szabályozó implantátummal élők – nem kaphat jogosítványt a beteg. Az autóvezetői jogosítványokat kiadni vagy megújítani csak kivételes esetben lehet azzal a feltétellel, hogy a kérést megalapozottan igazolja egy kardiológiai jóváhagyás, illetve az érintett periodikus szívellenőrzésen vesz részt, ami garantálja azt, hogy az illető személy képes biztonságban autót vezetni, tekintettel az illető bántalom következményeire, áll a miniszteri rendeletben.

A cukorbetegségben szenvedő, gyógyszeres kezelés alatt álló sofőrnek bizonyítania kell, hogy tudja, mik a hipoglikémia kockázatai és azt, hogy ő maga kontroll alatt tudja tartani a vércukorszintjét. Nem kapnak jogosítványt azok, akik nem kaptak tájékoztatást ezekről a kockázatokról és akik nincsenek teljesen tisztában a hipoglikémia következményeivel.

A visszatérő súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők számára nem állítható ki vagy újítható meg a járművezetői engedély, kivéve, ha rendelkezésre áll orvosi szakvélemény, és rendszeresen sor kerül orvosi felülvizsgálatra. Az ébrenléti állapotban visszatérő, súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve gépjárművezetők számára járművezetői engedély csak a legutolsó epizódot követő három hónap elteltével állítható ki vagy újítható meg. Kivételes esetekben a vezetői engedély kiállítható vagy megújítható a hipoglikémiában szenvedő cukorbetegek esetében is.

Facebook
Érintő hírportál