Szórvány-cserkésztábor az Aranyos völgyében

Szórvány-cserkésztábor az Aranyos völgyében

Augusztus 27–30. között a Köröstárkányi Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkészegyesület immár a harmadik alkalommal szervez cserkésztábort a Belényesi-medencében, a szórványban élő gyermekek számára. A táborverés helyének kiválasztása ezúttal is a Vertop hágó környékére esett, amely vízválasztó a Fekete Körös és az Aranyos vízgyűjtő medencék között. A nyereg igen ismert, főleg a téli sportok kedvelőinek körében. Sípályái, a környék számtalan látnivalója és az itt áthaladó jelzett útvonalak az év minden szakában vonzzák nem csak a cserkészeket, de a turistákat is. A négynapos táborozást Egyed Csaba cserkészparancsnok és Szatmári Evelin őrsparancsnok szervezte, mely táborban 28 gyermek és 3 felnőtt élte meg a cserkészélet szépségeit.

A táborban köröstárkányi, kisnyégerfalvi, belényesújlaki és szalontai gyerekek vettek részt. Minden reggel imával és tornával indult a nap, volt túrázás, népdaléneklés, dézsában fürdés – éjszaka is –, mely egyik legnagyobb élménynek számított a fiatalok számára.

Jó cserkész módjára a tábortüzet is őrizni kellett estétől-hajnalig, de a szórakozás mellett a négynapos táborozásba belefért a cserkészoktatás is. A táborban Isten- és hazaszeretetre, a természet és embertársaik megbecsülésére okították a gyermekeket.
Szintén jó cserkészhez illően a gyermekek saját maguknak készítették el a napi elemózsiát, természetesen nagyobb cserkésztársaik felügyelete mellett. A nagyobbak sátorban, a kisebbek a Heidi panzióban voltak elszállásolva.

Az egyesület ez úton is köszöni a Magyar Kormánynak, illetve a Bethlen Gábor Alapnak az anyagi támogatást, mely nélkül ez a szórványtalálkozó nem jöhetett volna létre.

További képek itt.

A Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület

Facebook
Érintő hírportál