Szükségállapot idején sem érheti hátrányos megkülönböztetés a nemzeti kisebbségeket

Szükségállapot idején sem érheti hátrányos megkülönböztetés a nemzeti kisebbségeket

Az Európai Nyelvi Egyenlőség Hálózata (European Language Equality Network – ELEN) arra hívja fel a figyelmet, hogy a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetben az Európai Unió tagállamai – így Románia is – következetesen megsértik a nemzeti kisebbségek jogait, amikor az óvintézkedésekkel és a különböző rendeletekkel kapcsolatos információkat kizárólag az ország hivatalos nyelvén közlik. Épp ezért az ELEN arra szólítja fel az EU tagállamait, hogy a járványügyi helyzettel kapcsolatos összes információt tegyék elérhetővé az őshonos nemzeti kisebbségek nyelvein is.

A felhívás fontosságára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – mely 2014 óta tagja az ELEN-nek – is felhívja a figyelmet. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, aki egyben az ELEN választmányának tagja is, elmondta: kiemelten fontosnak tartja a kezdeményezést, ráadásul a jelzett probléma – a nyelvi jogok súlyos megsértésén túl – komoly biztonsági kockázattal is jár, hiszen a kizárólag egynyelvű (esetünkben román) kommunikáció könnyen előidézheti azt a helyzet, hogy állampolgárok tömegei nem értik meg a fontos előírásokat és rendeleteket. „Az európai államok részéről bevezetett megelőzési intézkedések üdvözlendőek, de aggodalomra ad okot, hogy az erre vonatkozó információkat, a bevezetett intézkedéseket csak az állam hivatalos nyelvén teszik elérhetővé a hatóságok. Ezért az EMNT hivatalos levélben fordul a román állami hatóságokhoz, kérve a nyelvi jogok tiszteletben tartását.” – mondta Sándor Krisztina.

Az ELEN felhívása továbbá rámutat: a kisebbségek nyelvén történő kommunikáció a járvány elleni hatékonyabb védekezést is szolgálja. A dokumentumban az is szerepel, hogy az Európai Tanács tagállamai – az Európai Unióhoz való csatlakozáskor – ratifikálták a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyben szerepel, hogy a tagállamoknak segíteniük kell a kisebbségek nyelvhasználatát és garantálniuk kell kultúrájuk megőrzését.

A szervezet arra is kitér, hogy a tagállamok mulasztása nem csak a koronavírussal kapcsolatos intézkedések kommunikációjában mutatkozik meg, hanem sok esetben az online iskolai távoktatás terén is. Az állami televízióban sugárzott tanórák a legtöbb esetben csak az ország hivatalos nyelvén érhetőek el, ezáltal is diszkriminálva a nemzeti kisebbségeket. Az ELEN figyelemmel követi az állami televíziókban sugárzott oktatásiműsorokat, az esetleges hátrányos megkülönböztetésekről pedig jelentést készít, amelyet eljuttat az EU illetékes hatóságaihoz. Az EMNT az elmúlt hat évben rendszeresen részt vett az ELEN munkájában, EU-s projektekben partnerként is kölcsönösen segíti egymás munkáját a két szervezet, és minden lehetséges eszközzel arra törekednek, hogy nemzetközi fórumokon is képviseljék az erdélyi magyar közösség nyelvi jogokkal kapcsolatos küzdelmeit.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál