Téli tennivalók a kertben

Téli tennivalók a kertben

Igaz, hogy január közepén még javában tombol a tél, a napokban mérjük a leghidegebb fokokat, de a jó kertész ilyenkor sem tétlenkedhet. Télen is akad tennivaló, amire tavasztól őszig nincs időnk: kijavítani, megjavítani, pótolni és még sorolhatnánk.
Ilyenkor év elején kell felkészülni a tavasz érkezésére, mert mihelyt kinyílik az idő, máris nagy lendülettel indulunk neki a kertművelésnek.

Kertünkben ellenőrizzük a vízcsapokat, jól téliesítettük-e, nehogy szétfagyjanak és tavasszal, amikor kienged a fagy, meglepetés érjen bennünket, hogy szétfagyott a vízcsapunk.
A nagyra nőtt lombos fákról, a tujáinkról, fenyőinkről rázzuk le a rárakodott havat, hiszen könnyen szétszakíthatja, vagy letörheti a hó súlya az ágakat. Sokat segíthetünk, ha átkötjük és közelebb húzzuk a törzshöz az ágakat, vigyázva, hogy a madárfészkek ne sérüljenek.

Fontos téli teendőnk az is, hogy ellenőrizzük és átválogassuk az elrakott virághagymákat (a kardvirág, a dália, a gumós és hagymagumókat), szedjük ki a rosszakat és távolítsuk el közülük.

Tárolók ellenőrzése

Ne feledkezzünk meg arról a helyiségről sem, ahol a gyümölcsöket tároljuk, hiszen azok között is lehetnek romlottak, fontos eltávolítani és megállítani a többi gyümölcs romlását. Szellőztessük át a pincénket, cseréljük ki a levegőt az ott tárolt termékek számára.

Tanácsok, ötletek

Lassan kirakhatjuk az ablak közelébe a cserepes metélőhagymánkat és elkezdhetjük az öntözését, hogy friss zöldhagyma-levéllel gazdagíthassuk étrendünket.

A karácsonyfánkat, ha lebontottuk és nincs rá szükség, semmiképpen se dobjuk ki vagy tüzeljük fel, mert jó lesz a növényeknek takarónak.

Megkezdhetjük a rózsák kiválasztását is , amelyeket kertünkbe akarunk telepíteni, mert ha fagypont fölé kerül az idő elkezdhetjük az ültetésüket.

Ha nem fázunk nagyon, menjünk ki a kertbe és szedjük össze a csigákat, hogy ne tudjanak tavasszal tovább szaporodni.

Az elhalt fák kivágására is kiváló lehetőség van ilyenkor januárban, amikor nincs más teendőnk.

Megjavíthatjuk az esetlegesen elromlott permetezőnket, szerszámainkat, nyelet cserélhetünk az eltörtek helyett, elvégezhetjük a szerszámok élezését is.

Ha palántát akarunk nevelni, előszedhetjük az elrakott rekeszeket, poharakat ellenőrizzük, hogy sérülésmentesek legyenek, mire szükség lesz rájuk.

Ha mindenre gondoltunk és már nem találunk kint a kertben, a kert körül teendőket, olvasgassunk katalógusokat, kertészeti könyveket, hiszen ha megkezdődnek a metszések, a tavaszi munkák, olvasgatásra nem lesz időnk.

(ankert.hu)

 

Facebook
Érintő hírportál