Teljes magyar összefogást sürget a Néppárt a villamosremíz ügyében

Teljes magyar összefogást sürget a Néppárt a villamosremíz ügyében

Ahogyan arról korábban hírt adtunk, az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtéssel kívánja nyomatékosítani a nagyváradi polgárok jogos kérését a leégett nagypiaci vásárcsarnok helyreállításával kapcsolatban. Tájainkon első ízben fordulhat elő, hogy egy civil kezdeményezés hasznára válhat egy éppen zajló politikai eseménysor, hiszen ezen a héten kezdetét vette az önkormányzati választásokat megelőző támogatói aláírásgyűjtés, mely miatt önkéntesek sokasága keresi majd fel városunk magyar polgárait is, így alkalmuk lesz a leégett egykori villamosremíz épülete érdekében is támogatókat toborozni. Emellett természetesen számos civil szervezet is jelezte már, hogy részt vállalnak az épület helyreállítása érdekében indított kezdeményezés sikerre vitelében.

Ennek kiegészítéseként szorgalmaztuk egy, a tegnapi nap folyamán elküldött levélben, hogy a gyakorlatilag teljesen megsemmisült ipari műemlék ügyében a két nagyváradi magyar párt működjön együtt, hiszen ezen ügynek minden váradi magyar számára, pártállástól függetlenül fontosnak kell lennie, együtt kell küzdenünk a  remíz épületének helyreállításáért, és a terveknek megfelelően a megépülő kereskedelmi komplexumba való beillesztéséért.

Miután a közelmúltban kemény harc árán Zatykó Gyula magyar polgármesterjelöltnek sikerült elérnie, hogy a volt villamosremíz épülete bekerüljön a piac területén épülő új kereskedelmi központ terveibe, elhárítva ezzel a bontás veszélyét, most, az új helyzetben ismét meg kell mozdulnunk, hiszen máris hallhatóak azok a „szakértői” vélemények, melyek szerint felesleges a helyreállítás.

Azt kértük és kérjük nyilvánosan is valamennyi politikai szervezettől, hogy a remíz újjáépítése, megmentése érdekében, folytassuk közösen a küzdelmet, melynek legfőbb nyertesei városunk polgárai és nem utolsó sorban a következő nemzedékek lesznek. Félretéve a politikai véleménykülönbségeket, képesnek kell lennünk a kiemelt közösségi célok mentén az együttműködésre. Hangoljuk össze az ügyben tett lépéseinket, ugyanakkor kérjük, hogy az általunk kezdeményezett, az épület helyreállítását célzó, a közösségi igénynek nyomatékot adni kívánó aláírásgyűjtéshez csatlakozzon az RMDSZ is.

A konkrét ügy mentén történő együttműködés minden bizonnyal pozitív visszhangot fog kiváltani nagyváradi magyar közösségünk körében, az eredmény pedig nem marad el.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete

Facebook
Érintő hírportál