Teret és szobrot kap a városépítő Rimanóczy Kálmán Nagyváradon

Teret és szobrot kap a városépítő Rimanóczy Kálmán Nagyváradon

Előkelő helyen, a nagyváradi Fő (Republicii) és Sal Ferenc (Dunărea) utca kereszteződésénél, a Barátok temploma előtt állít szobrot a nagyváradi önkormányzat a város számos középületét és palotáját megálmodó építésznek, ifjabb Rimanóczy Kálmánnak. A városvezetés a várad-olaszi római katolikus templom előtt kialakítandó teret is a magyar személyiségről nevezné el. Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester tanácsosa a Krónikának elmondta, a teret a Fő utca Körös áruház felőli részén, az egykori ferences templom előtt alakítanák ki, ahol jelenleg parkolók is vannak.

A terv szerint a Barátok temploma néven emlegetett várad-olaszi római katolikus istenháza előtti területet modernizálják és sétálóövezetté változtatják. „Ide fog kerülni ifjabb Rimanóczy Kálmán szobra, igaz, még nincs meg a pontos helye” – mondta a magyar ügyekért is felelős polgármesteri tanácsos. Hangsúlyozta, a Rimanóczy-szobrot az önkormányzat rendeli meg és a munkálatok teljes költségét is a város állja.

A Rimanóczy tér kialakítása és a szobor megvalósítása érdekében az önkormányzat partnerségre lépett a Szentlélek kiáradása nevű egykori ferences templom tulajdonosával, a várad-olaszi római katolikus parókiával, illetve a nagyváradi római katolikus püspökséggel, amely a templommal átellenben található egykori irgalmas rendi (mizeri) kórház és kápolna tulajdonosa. Az együttműködési szerződésre legutóbbi ülésén bólintott rá a helyi tanács. Ennek értelmében a terecske kialakításának fő célja, hogy újabb turistalátványosság jöjjön létre a városban, amelynek vezetése nagy erőfeszítéseket tesz az épített örökség értékesítésére.

A Barátok temploma előtti terület  (Fotó: Krónika)

A partnerség a Barátok templomának a felújítását is magába foglalja, amelynek átalakítását ifjabb Rimanóczy Kálmán tervezte, és amelynek kriptájában az építész nyughelye is található. A dokumentum szerint a tér kialakításával a környező műemlék épületek és a templom is jobban érvényesül majd, utóbbi turisztikai vonzerejét az 1732-re datált kriptája is öregbíti, amelyben az ifjabb Rimanóczy mellett annak édesapja, a szintén számos nagyváradi középületet tervező idősebb Rimanóczy Kálmán, illetve Sal Ferenc egykori polgármester is nyugszik. A most elfogadott tanácshatározat arra is kitér, hogy a tér kialakítására a közeli katonakórház udvarán épülő parkolóház átadása után kerülhet sor, ugyanis csak akkor lehet majd felszámolni a templom előtti parkolóhelyeket, amelyek a nyugdíjpénztár közelsége miatt fontosak. Azt is kimondja, hogy a szobor megvalósítására és a tér kialakítására pályázatot írnak ki, költségeit pedig a városkasszából finanszírozzák.

Ifjabb Rimanóczy Kálmán (Fotó: Wikipédia)

A fiatalon, 42 éves korában elhunyt ifjabb Rimanóczy Kálmán (1870–1912) számos nagyváradi középület és magánpalota alkotója, többek között ő tervezte a nagyváradi városházát, a ma leromlott állapotban lévő pénzügyi palotát és több kórházat. Szintén neki köszönhető a nagyváradi belváros több palotája, többek között a Szent László (Unirii) téren található görögkatolikus püspöki palota, az ortodox püspöki székhelyként szolgáló Rimanóczy-palota, a Fő utcai Apolló-palota és Moskovits Miska-palota.

Felállíthatják Rhédey Lajos gróf szobrát Minden engedély megvan a Rhédey-szobor felállításához – jelentette ki a Krónikának Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester tanácsosa, a kezdeményező Szent László Napok főszervezője. Azáltal, hogy a nagyváradi tanács jóváhagyta az erre vonatkozó határozattervezet ötéves bürokratikus kálváriája végére tett pontot. Rhédey Lajos gróf szobra az általa a városnak adományozott, egykor a nevét, ma Nicolae Bălcescuét viselő parkban kap helyet. Zatykó Gyula szerint a büsztöt még az idei év első felében felállíthatják. Az elkészítéséhez szükséges összeget közadakozásból és magyarországi támogatásból szerezték meg a kezdeményezők. A Deák Árpád szobrászművész által megálmodott bronz mellszobor kézdiszentléleki mészkőből készült talapzaton áll majd.

Pap Melinda / Krónika

 

Facebook
Érintő hírportál