Tisztázzuk még egyszer azt a „tiszta vizet”!

Tisztázzuk még egyszer azt a „tiszta vizet”!

Komolyan mondom, nem állt szándékomban visszatérni az érmihályfalvi pocsolyaszerű, sáros ivóvízre, amelyet évek óta itat(na) a városvezetőség és a fennhatósága alá tartozó vízművek a helyi lakossággal, még annak ellenére sem, hogy Varga Róbert a Reggeli Újság március 25-i lapszámában „megpróbálta helyre tenni az eszemet” és aki nem más, mint Cseke Attila parlamenti képviseleti irodájának helyi vezetője.

nagy szabolcsVagyis Varga Róbert képviseleti irodavezető, a Bihar megyei napilap helyi megbízottja tiszta vizet önt a pohárba és „biztos forrásból”, azaz Nagy Szabolcstól, a vízgazdálkodási osztály vezetőjétől vett információk alapján leírja ugyanazokat, amelyeket jómagam is leírtam  A közszolga perrel fenyegetőzik című március 20-án közzétett riportomban. Szintén a Nagy Szabolcstól kapott információk alapján. Bár írásában Varga Róbert nem említi – valószínűleg utasításra –, hogy az amúgy is iszapos vizet kólibaktériummal fertőzte meg egy helyi cég magánkútja. Ugyanis a megyei közegészségügyi hatóság ezért mosatta át és klóroztatta agyon a rendszert, amiből azóta is büdös, poshadt, olykor pocsolyaszerű víz folyik.  Az élelmiszert gyártó és forgalmazó cég kútjában valóban kimutatták az említett kórokozót, amit Nyakó József polgármester és Dr. Daniela Rahota orvosigazgató is megerősített. Ennek ismeretében egyetlen figyelmeztető jelzést sem küldtek a lakosság felé, még akkor sem, amikor az említett időszakban tetemesen megnőtt a hasmenéses, hányásos megbetegedések száma.

Nos, ami ismét szóra bírt ebben a témában, az a Reggeli Újságban megjelent Tiszta vizet a pohárba! című cikk azon mondata volt, miszerint „itt-ott, internetes zugportálokon még cikk is megjelent róla”. Vagyis arról a fertőző ivóvízről, amiből ha „kivonjuk” a kólibaktériumot, még akkor sem alkalmas semmire. Legtöbbször még fürdésre sem. Még akkor sem, ha Nagy Szabolcs cikkbéli nyilatkozata szerint a megyében a harmadik legjobb minőségű vízzel rendelkezik is Érmihályfalva, de ezt a helybéliek nem tudják.

Hogy az Erdon.ro híroldalra gondol-e a szerző, mely felület szintén foglalkozott a hírrel, vagy a Digi24.ro portálra – itt az írott szöveg mellett videó felvételen is nyilatkozzák az emberek, hogy a csapból folyó „valamit” még az állatok sem isszák meg – , vagy az ittHON.ma oldalra érti-e, mely utóbbinak napi négy-ötezres nagyságrendű olvasótábora van, netán az Érintő.ro partiumi  hírportálra, mely oknyomozati szinten is foglalkozott a témával, nem tudni. A lejárató szándék azonban nyilvánvaló.

Felhívtam hát a cikk szerzőjét, aki a telefonos beszélgetést megelőzően egy harmadik személy által közvetített üzenetben már elnézést kért a cikkben való megjelentekért, mondván: semmi köze a leírtakhoz. Ő nem ebben a formában adta le a cikket és nem tehet róla, ha a főszerkesztő (Borsi Balázs) vagy a benti kollégák itt-ott „kibővítették”.

Ám amíg a cikk írója ezt nem kéri ki magának és nem eszközöl ki helyreigazítást, addig vehetjük úgy is, hogy csúsztat, vagy egyetért az írásában beiktatottakkal.

Végkövetkeztetésként, illene eldönteni, ki a ludas a beszúrt szövegért, mert sajnos nagyon kilóg, ezúttal nem a lóláb, hanem a lúdláb. Mert bármennyire is kozmetikázzuk azt a fránya vizet, annál büdösebb lesz. Bár az érmelléki népnyelvben ezt frappánsabban szokták megfogalmazni, de ettől most eltekintek.

Sütő Éva

Fotó: Nagy Szabolcs (jobbról), mellette Nyakó József

Facebook
Érintő hírportál