Tizenegyedik Gasztronómiai versenyfutás – Nyíló Akác Napok

Tizenegyedik alkalommal rendeztek főzőversenyt a Nyíló Akác Napok keretein belül Érmihályfalván. A zsűri ezúttal nem csak a legjobb ételt, hanem a legjobb pálinkát is ki kellett válassza.
Borús idő várta azokat, akik kilátogattak vasárnap reggel a strand területére, hogy részt vegyenek az idei főzőversenyen. A versenyzők és a szervezők végül fellélegezhettek, mivel az eső megkímélte a rendezvényt.
Idén 25 csapat mérettette meg magát három kategóriában. A zsűrit Csányi Sándor, Poráczki András, Nagy Gyula és Fazekas István alkotta. A legjobb levest a Bogrács Kings főzte, második a Hajdúnánás, míg harmadik az Érmelléki Gazdák lettek. A pörköltek versenyében Esztár diadalmaskodott, megelőzve a Pillangók (Nyíradony) és az Oxik (Érmihályfalva) csapatát. Az egyebek kategóriájában a képzeletbeli dobogó legfelső fokára az ARA került, a második hely a Bölléreké (Érmihályfalva), míg a harmadik Nyíradonyé lett. A zsűri a pálinkák közül a MotorSokk-ét találta a legjobbnak. A legifjabb résztvevő a nyíradonyi Gyenge Csenge volt, aki ezért különdíjat kapott.
Csányi Sándor, a Magyar és Nemzetközi Gasztronómiai Fesztiválok Szervezője hangsúlyozta, hogy a pörkölt szaftos kell legyen, az ételekből általában a sót hiányolta. Ezután a Magyar Főzőhagyományok Ápolásáért díjat adta át Oláh Imrének, a Böllérek csapata tagjának és Krizsán Csabának, aki a kezdetek óta főszervezője az eseménynek. Utóbbi Hűség Díjjal jutalmazta Csányi Sándort és Nagy Gyulát, akik nélkül már lassan elképzelhetetlen ez a főzőverseny.

 

Facebook
Érintő hírportál