Tőkés László a Székely Szabadság Napján: „Dabis Attila kitiltása a kommunista diktatúrát idézi”

Marosvásárhely

Tőkés László a Székely Szabadság Napján: „Dabis Attila kitiltása a kommunista diktatúrát idézi”

Több ezres tömeg részvételével szervezték meg Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Szabadság Napját. Az eseményen jelen volt és felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki kijelentette: elvárják Románia parlamentjétől, hogy elfogadják a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet, dr. Dabis Attila tegnapi kitiltása kapcsán pedig elmondta, a hatóságok intézkedései a kommunista diktatúra idejét idézik.

Tőkés László

„Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek – hangzik jelszavunkban. Ennek a legitim követelésnek a demokratikus kinyilvánítása végett gyűltünk össze a mai napon, ez az a minden mást felülmúló nemes ügy, amely immár évek óta, leküzdve minden külső és belső akadályt, összefogásra, emlékezésre, békés tüntetésre és politikai kiállásra mozgósít bennünket. De tegyük rögtön hozzá: ez az a főbenjáró ügy – a magyar, székely szabadság és a közösségi önrendelkezés ügye –, amelyért nem csupán síkra szállni lelkiismereti kötelesség és mindenkori korparancs, hanem amelyért egykori, hősi időkben az előttünk járók még életüket is készek voltak odaáldozni” – kezdte felszólalását az EMNT elnöke. Tőkés László hozzátette: a közel három évtizede meghirdetett autonómiaharc igencsak erejét és hitét vesztette a gyakori meghátrálások miatt. „Mindemellett és mindezekkel együtt mi vagyunk azok, akik tudatos és hitbéli meggyőződéssel kitartunk, hogy életet nyerjünk. Semmi másra és nem többre törekszünk, mint az erdélyi magyar közösség Románia határain belüli, többszintű autonómiarendszerének a létrehozására, ennek részeképpen pedig Székelyföld területi autonómiájára.

A román külügyminisztérium azonban az Európa Tanácshoz intézett minapi válasziratában még a történelmi székely régió puszta létét is tagadja – ismételten –, a román állam intézményei és politikai osztálya pedig állambiztonsági veszélynek, alkotmányba ütköző vétségnek és területi szeparatizmusnak minősíti jogos autonómiatörekvéseinket” – hangsúlyozta az EMNT elnöke, aki kitért a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjának, Dabis Attilának, tegnapi Romániából való kitiltására is. „Tiltakoznunk kell Dabis Attila kiutasítása ellen, aki nagy valószínűség szerint annak issza most a levét, hogy részt vett az EMNT és az SZNT közös, Európai Tanácshoz eljuttatott, árnyékjelentésének elkészítésében. A hatóságok intézkedései a kommunista diktatúra idejét idézik, ráadásul Románia jogállamiságával is ellentétesek, hiszen Dabist bírósági végzés nélkül tiltották ki. Ma ő, holnap mi – határozottan kell hát elutasítanunk ezt a fajta bánásmódot” – jelentette ki Tőkés, majd hozzátette: ennek ellenére és ezután sem szabad meghátrálni, a Székely Nemzeti Tanács pedig jó példával szolgál, amikor következetesen képviseli a megalakulása pillanatában felvállalt értékeket.

„Nem csoda, hogy az SZNT elnöke, Izsák Balázs az utóbbi időben egyre erősödő külső és belső támadások céltáblája lett. Természetes szövetségeseink – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt – ugyancsak a meg nem hátrálás kitartó útját járják. Ha tetszik: a nagy székely menetelés útvonalán. Örvendetes fejlemény, hogy ez év elején az RMDSZ, az EMNP és az MPP közös állásfoglalásban vállalták a Kolozsvári Nyilatkozatban kinyilvánított erdélyi autonómiaprogramunkat. De nem elég a fesztív nyilatkozat! Egy fontos lépéssel talán ma is előreléptünk, amikor az RMDSZ jobbik része is határozottan melléje állt a székely szabadság napjának” – mondta Tőkés. Beszédében az EMNT elnöke hozzátette: a magyarok joga és kötelessége eldönteni, hogy milyen országban éljenek, mint ahogyan az európai polgároknak kell dönteniük arról, hogy milyen Európát akarnak. Végezetül Tőkés kijelentette: „Orbán Viktor miniszterelnök lényeglátó módon fogalmazta meg a nemzeti minimumot: magyar Magyarországot és európai Európát akarunk. Ennek hasonlatosságára tegyük hozzá, hogy: Székelyföld maradjon székely föld, Erdély pedig Románia határai között is maradjon Erdély. A Székely Nemzeti Tanács mai Kiáltványa mellett egységesen felsorakozunk, és elvárjuk a parlamenttől a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet elfogadását.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál