Toró T. Tibor: „Szenvedélyünk Tusványos, szenvedélyünk Erdély!”

Megnyitó

Toró T. Tibor: „Szenvedélyünk Tusványos, szenvedélyünk Erdély!”

Szerda délelőtt megnyitották a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – ismertebb nevén: Tusványost. Az ünnepi eseményen jelen volt és felszólalt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, Popa Ilona, Tusványos erdélyi főszervezője, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Tusványos-alapító.

„Idén ismét sikerült pontosan megfogalmaznunk: Tusványos Köztársaság mindazon személyek közösségét jelenti, akiknek szenvedélye Tusványos. Akik így élnek, azok Tusványosban mérik az időt, s az elmúlt 28 alkalom már számos szép és fontos pillanattal gazdagított mindannyiunkat. De nincs időnk nosztalgiázni, hiszen dolgoznunk kell, mert e szabadegyetem mellett Erdély a másik nagy szenvedélyünk” – kezdte felszólalását Toró. A Néppárt ügyvezető elnöke hozzátette: Tusványos – nemzetpolitikai jelentőségéből adódóan – néhány napra a Kárpát-medence közepévé válik, ahol a közbeszédet meghatározó előadások hangzanak el évről-évre. „Szabadegyetemünknek vannak állandó jellemvonásai. Ilyen például az a tény, hogy itt meg lehet fogalmazni olyan gondolatokat, melyek első hallásra meredeknek tűnnek, majd néhány évre rá az idő igazolja azokat. Emlékszünk még arra, hogy másfél évtizede fogalmazódott meg Tusványos valamelyik műhelyében a magyar állampolgárság kiterjesztésének gondolata – vagyis a kettős állampolgárság kérdése, ma pedig már arról beszélgetünk, hogy miként töltsük meg tartalommal az állampolgárság intézményét” – emlékeztetett Toró.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Tusványos-alapító.

A Néppárt ügyvezető elnöke megköszönte mindazok munkáját, akik segítettek a idei anyaországi országgyűlési választásokat megelőző regisztrációs folyamatban, valamint a szavazólapok begyűjtésében és célba juttatásában. „Köszönet illeti az emberfeletti és kiváló munka elvégzéséért a Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkatársait és önkénteseit, akiknek sikerült az erdélyi levélszavazatok közel felét begyűjteniük, bebizonyítva ezzel, hogy elkötelezettjei a határok feletti nemzetegyesítésnek. A mögöttünk álló begyűjtési és regisztrációs kampány is megmutatta: a nemzetpolitikában helye van a komplementaritásnak, hisz ezen alkalommal már nem csak az EMNT és a Néppárt, hanem az RMDSZ-hez közeli hálózatok is bekapcsolódtak a munkába, s e nemes versenyben közel döntetlen eredmény született. E tényt figyelmébe ajánljuk azoknak is, akik a magyar támogatáspolitika alapjait fektetik le a jövőben” – mondta Toró.

Beszéde végén a Néppárt ügyvezető elnöke kitért mindazokra a témákra és problémákra, melyek szerepelnek az idei rendezvény napirendjén, így például a politikai koncepciós perekre és ítéletekre, melyek a centenárium évében különösen súlyosan hatnak, de itt említette meg a román igazságszolgáltatásban zajló folyamatokat, a restitúció ügyét, a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét, az autonómia kérdését, valamint a közelgő európai parlamenti választásokat, mely kapcsán Toró elmondta:  meg kell találni annak módját, hogy a magyar közösség a lehető leghatékonyabban tudjon indulni, s a verseny mellett főként az együttműködés gondolata felé kell haladni.

A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 24-29. között zajlik Tusnádfürdőn. A fesztivált egy 230 fős szervezőcsapat működteti, s 25 tematikus sátorba várják az érdeklődőket a különböző előadásokra. Az első napon közel 13.000 résztvevő volt jelen, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői és vezetői pedig számos kerekasztal-beszélgetésen és közéleti vitán vesznek részt a hat nap alatt – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

Facebook
Érintő hírportál