Tovább titkolózik az önkormányzat Hegyközcsatárban

Tovább titkolózik az önkormányzat Hegyközcsatárban

Mint az ismert, a Nis Petrol nevű olajipari cég Hegyközcsatárban és környékén folyó év szeptember folyamán talajvizsgálatokat folytatott, állításuk szerint hagyományos szénhidrogének (kőolaj és földgáz) után kutatva. A cég a helyi lakosok panaszai szerint sok kárt okozott a szántóföldi kultúrákban, de nem egy esetben a házak melletti kertekben is, vibrációs gépjeik folyamatos költöztetésével, illetve felmerült annak rémképe is, hogy a cég a rendkívül környezetszennyező palagáz kitermelés munkálatait készíti elő. A tájékoztatás teljes hiánya miatt – mely legalább annyira az önkormányzat felelőssége, mint a cégé – a Néppárt szeptember 16-án lakossági tájékoztató megbeszélést szervezett, ahová a cég képviselői mellett a település polgármesterét is meghívtuk.

A fórumon a számos lakossági kérdésre és panaszra a cég képviselői megnyugtatónak szánt válaszokat próbáltak adni, és ígéretet tettek szakhatósági engedélyeik közzétételére. Ezt az ígéretüket részlegesen be is tartották, ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy az általuk rendelkezésünkre bocsátott dokumentáció nem tartalmaz minden engedélyt.

Sokkal súlyosabb azonban ennél az önkormányzat viszonyulása a kérdéshez. Ha el is tekintünk attól, hogy a község polgármestere nem méltatta arra a fórumon megjelenteket, hogy véleményt nyilvánítson a felmerült súlyos kérdésekben, valamint később a sajtóban néppártos provokációnak minősítette a település lakosságának jó részét megmozgató gyűlést, amellett nem mehetünk el szó nélkül, hogy az általa vezetett önkormányzat azóta is hallgat az ügyben. Több mint egy hónapja annak ugyanis, hogy – egyértelműen törvénysértő módon – nem válaszoltak a Néppárt írásban feltett kérdéseire, majd a válasz elmaradása folyományaként benyújtott törvényességi panaszunkra sem, így a község lakosai továbbra sem tudhatják meg milyen anyagi érdeke fűződött az önkormányzatnak a Nis Petrol hegyközcsatári tevékenységéhez, illetve mit tartalmaz az önkormányzat és az olajipari cég között kötött szerződés.

Ezek az adatok a vonatkozó törvényi rendelkezések szerint nyilvánosak, azokhoz bárki hozzáférhet, az önkormányzat pedig köteles tíz munkanapon belül írásos választ adni a feltett kérdésekre. Mivel ez nem történt meg, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a község vezetői nem akarnak a törvényesség útján járni, illetve felmerül az is, hogy Hegyközcsatárban a jegyző az, aki kénye kedve szerint értelmezve a törvényt, irányítja a települést. Ennek tudtában a Néppárt megteszi a szükséges jogi lépéseket a kért adatok nyilvánosságra kerülése érdekében. Nem hagyhatjuk, hogy Hegyközcsatár olyan település legyen, ahol a törvényt szelektíven értelmezve az adófizető polgárokat elzárják az őket megillető tájékoztatás elől – áll az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének közleményében.

Facebook
Érintő hírportál