Tusványos története egybeforrott a Kárpát-medencei magyarság elmúlt három évtizedével

Tusványos története egybeforrott a Kárpát-medencei magyarság elmúlt három évtizedével

Szerdán délelőtt hivatalosan is megnyitotta kapuit az idén 30. kiadásához érkezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén: Tusványos. A megnyitón jelen volt és felszólalt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Tusványos-alapító, Potápi Árpád János, magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Tusványos-alapító, valamint Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere.

„Nagy szeretettel köszöntöm az idei alkalommal is Tusványos szabad köztársaságának polgárait itt, Tusnádfürdőn, és rögtön fel is kell hívnom a figyelmet arra, hogy az idei, harmincadik kiadás egybeesik a legújabb kori magyar demokrácia és szabadság születésnapjával. Ismét fordulóponthoz érkezett rendezvényünk, s ebből az alkalomból számba kell vennünk az elmúlt 30 év tapasztalatait, eredményeit és – természetesen – kudarcait. Mindezt azonban nem nosztalgiával, hanem a jövőépítés szándékával kell megtennünk” – kezdte nyitóbeszédét Toró T. Tibor.

A Néppárt ügyvezető elnöke hozzátette: Tusványos története egybeforrott a Kárpát-medencei magyarság három évtizedével, hiszen ami ezen időszakban történt, az valamilyen formában – előadások és nyilvános viták keretében – megjelent Tusványos programjában is. „Folyamatosan elemezzük a körülöttünk lévő világot és közösen alakítjuk jövőnket. Együtt, itt történelmet írunk. Most, a megnyitó alkalmával, fel kell tennünk a kérdést: mi történt a 29 évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzéseinkkel és elveinkkel” – tette fel a kérdést Toró T. Tibor, aki külön is kitért ezekre. „Idén nem csak tusnádfürdői rendezvényünk 30 éves, de a rendszerváltás, ezzel együtt pedig a temesvári folyamat is. Nem véletlen, hogy a harminc évvel ezelőtti események két nagy személyisége – Orbán Viktor és Tőkés László – közösen lépnek fel a szombati napon szabadegyetemünkön, hagyományosnak számító előadásuk keretében” – mondta a politikus. Az erdélyi magyar pluralizmusra kitérve Toró rámutatott: Tusványos hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy a közvélemény elfogadta, a pluralizmus nem ördögtől való, még a kisebbségi társadalmak esetében sem, s ezt egy nemrég készült felmérés is igazolja. „Ugyanígy szabadegyetemünk folyamatosan napirenden tartotta a jogállamiság és az önrendelkezés kérdésköreit is. Mára már világossá vált: a Kárpát-medencében számbeli kisebbségben élő magyarság számára az egyetlen megoldás az autonómia, Tusványoson pedig az a feladatunk, hogy az elméleti vitákat a cselekvési tervek felé irányítsuk” – mondta Toró.

A román–magyar párbeszéd kapcsán a politikus rámutatott: a korábbi évekhez képest mára már – sajnos – csak elenyésző számban vannak jelen román politikusok, ennek egyik oka pedig az lehet, hogy a román—magyar kapcsolatok mélyponton vannak, ám soha nem szabad lemondani a párbeszéd megteremtéséről. Felszólalása végén a Néppárt ügyvezetője elmondta: a tusványosi program idei egyik kiemelt témája a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése, melyet a résztvevők aláírásukkal is támogathatnak, a szervezők pedig abban bíznak, hogy a szabadegyetemre irányuló figyelem kedvezően hozzájárul majd a polgári kezdeményezés sikeréhez is. „Tusványos számos nemzetpolitikai kezdeményezés bölcsője volt, mára pedig Közép-Európa egyik legerősebb márkanevévé vált. Szétnézve a résztvevő tömegeken, jól látható, hogy generációk egész sora tölti együtt ezt a néhány napot, a hatalmas érdeklődés pedig megerősít minket abban, hogy folytatnunk kell a megkezdett munkát” – jelentette ki Toró T. Tibor.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál