Újabb bihari falugazdászok mutatkoznak be

Újabb bihari falugazdászok mutatkoznak be

Mint azt korábban már említettük a falugazdászokról szóló beszámolóinkban, 2016-tól az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségéhez (EMGE-Szövetség) tartozó Érmelléki Gazdák Egyesülete már lehetőséget kapott arra, hogy egy fővel elkezdje a falugazdászi munkát, majd 2017 őszétől két szakember munkába állítására nyílt lehetőség.

Bihar megyében az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) munkája által mostanra hatra gyarapodott a számuk. Közülük a hét folyamán kettőnek már bemutattuk a feladatkörét (Laskovics Istvánnak és Borsi Leventének), ezúttal újabb kettőnek térünk ki a működési területére, tevékenységére.

Szintén az érmelléki körzet falugazdásza Bacio Gabriella.

A frissen végzett agrármérnök hatáskörébe tartozik Érmihályfalva és környéke, nevezetesen Érsemjén és beosztott falvai (Érselénd, Érkenéz), Szalacs, Érbogyoszló, Albis és Értarcsa. Bacio Gabriella 2016-ban végzett a Partiumi Keresztény Egyetemen, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának kihelyezett szakán. A földhöz való viszonyulása család örökség, hisz majd minden felmenőjének a föld biztosította a megélhetést, innen hozza a gazdálkodáshoz való ragaszkodását is. A férje családtagjai is gazdálkodók, földjeik Szalacson vannak, így a gyermekek nevelése mellett a mezőgazdasági munkákba is részt vesz, vagyis otthon van mind a földművelésben, mind az állattartásban és gyakorlatban szerzett tapasztalatokat egy gazda ügyes-bajos hétköznapjaival kapcsolatban. Munkáját már a tavalyi év végén Szalacson kezdte meg a gazdákkal való kapcsolatfelvétellel, és mint mondta, a falvak bejárásával és a gazdák felkeresésével folytatja munkáját. Elérhetősége: 0748 /379-587.

Szintén az Érmellék falugazdásza Gődér Imre, aki Székelyhíd és annak körzetéért felel. Székelyhíd és annak beosztott falvai (Érköbölkút, Érolaszi, Hegyközszentmiklós, Nagykágya, Csokaly) mellett Bihardiószeg is a hatáskörébe tartozik.

Gődér Imre a Nagyváradi Egyetem mezőgazdasági szakán végzett, 2005-ben.

Érköbölkúton él, és 20 hektáron gazdálkodik családi vállalkozásban, szüleivel, testvérével. A föld szeretete, megművelése családi hagyomány náluk is, hisz három generáción keresztül biztosította nekik a megélhetést a jó érmelléki anyaföld. 2005–2017 között a Kiskun Románia Kft. vetőmag előállításával és forgalmazásával foglalkozó cégnél dolgozott, ez a cég a magyarországi Kiskun kutatóközpont romániai leányvállalataként működött a térségben. Gyermekkora óta szeret mindent, ami a földműveléssel, állattenyésztéssel, szőlészettel kapcsolatos, a földhöz való ragaszkodás náluk is családi örökség. Eddig a köbölkúti és a hegyközszentmiklósi gazdákat sikerült végigjárnia – szám szerint eddig negyvennel tartja a kapcsolatot – akikkel ezentúl falugazdászi minőségben fog együttműködni és lehetőségei szerint ügyes-bajos dolgaikban segédkezni. Elérhetősége: 0785 / 391-121 (vagy 0771 / 602-819).

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

(Főoldal: Gődér Imre a családi szőlőskertben)

Facebook
Érintő hírportál