Újabb sarcok: ezúttal a fizetős parkolás volt napirenden

Újabb sarcok: ezúttal a fizetős parkolás volt napirenden

Hangoskodással, tanácsosokhoz nem méltó kifejezésekkel és a néppártosok újabb démonizálásával zajlott Mihályfalván a kedd délutánra meghirdetett azonnali tanácsülés.

A vitát és a hangos szóváltásokat egy 22,8 milliós projekt megszavaztatása váltotta ki, mely projektnek az egyik kritériuma a fizetős parkoló kialakítása és annak működési szabályzata volt, előre meghatározott tarifákkal.

Az ellenzék (ebben az esetben négy néppártos és két szociáldemokrata önkormányzati képviselő) azt kifogásolta, hogy mivel a projekt dokumentációja több részből tevődik össze, ez a rész a projekttől függetlenül is akármikor érvénybe léptethető. A projekt megszavazásához kétharmados többség kellett, így első nekifutásra nem ment át.

A tervezet dokumentációjában útszakaszok bővítése, bicikliút (9,6 km), aszfaltozandó utcák (4,6 km) és parkolóhelyek kialakítása szerepel. A szmog csökkentésére 12 megállós buszjáratot is előír a kritérium.

Az ellenzékben ülő önkormányzati képviselők úgy ítélték meg, mindezekhez felesleges előre megszavaztatni a parkolási tarifákat, ha a többségi RMDSZ-es tanácsnak és Nyakó József polgármesternek nem áll szándékéban életbe léptetni (projekten kívül) a szavazásra bocsátott, igencsak borsos tarifákat (1,50 lej/30 perc, 3 lej/óra, 12 lej/nap, 120 lej/hónap, lekötött állandó parkolási hely 1000/ év). Ezen felül még a parkolási szabályzat áthágására vonatkozó bírságok is előre meg vannak határozva: fizikai személyek esetében 300, jogi személyek esetében 500 lej.

Baricz Nánási Ferenc néppártos tanácsos véleménye szerint Érmihályfalva lakossága nem áll úgy gazdaságilag, hogy elbírjon egy újabb terhet, Margitta városát hozva fel példának, ahol a fizetős parkolás bevezetése rövid időn belül csődöt mondott, pedig arányokban háromszor akkora, mint Mihályfalva.

Az RMDSZ-es önkormányzati képviselők projektelszabotálást meg kerékkötést kiáltottak, választott emberekhez méltatlan jelzőkkel illetve azokat a tanácsosokat, akik nem bólintanak feltételek nélkül mindenre, ami a lakosság zsebét célozza, azaz egy újabb sarc kivetését teszi lehetővé.

Az „okvetetlenkedő” szociáldemokraták mellett leginkább Pap Sándor néppártos önkormányzati képviselő kardoskodott és kötötte feltételekhez a frakció szavazatát: kérte, hogy töröljék a parkolási szabályzat tervezetéből az előre megszabott tarifákat, vagy ha feltétlenül megköveteli a dokumentáció, (bár ezzel kapcsolatban fenntartásaik vannak), csökkentség a díjakat minimálisra, hogy utólag ne lehessen visszaélni a megszavaztatott összegekkel. Utóbbit Gheorghe Chis RMDSZ-es képviselő is felvetette a tervezet megszavaztatása érdekében.

Kompromisszum gyanánt, hogy ne essen kútba a projekt, jelképes összegekre módosították a tarifákat (10 bani/30 perc, 20 bani/óra, 1 lej/nap, 5 lej/hónap, 50 lej/év) ekképpen szavazva meg a határozattervezetet.

A parkolási szabályzat és az eredeti díjszabások itt olvasható.

Sütő Éva

Facebook