Ülésezett a Néppárt Országos Választmánya

Ülésezett a Néppárt Országos Választmánya

Torockón ülésezett szeptember 11-én az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya. A szervezet történelme szempontjából is jelképesnek számító település több hasonló eseménynek adott helyet az elmúlt években, ezért választotta a nemrégiben sorra került Országos Küldöttgyűlésen több mint 90%-os többséggel megerősített elnökség a választmány tisztújító gyűlésének összehívására a Fehér megyei helyszínt.

Az Országos Választmány mind a leköszönő elnök, Mátis Jenő, mind a szervezet országos elnöke, Csomortányi István, beszámolóját elfogadta, majd az aktuális belpolitikai ügyek megvitatására került sor, mely során a testület is prioritásként határozta meg a Magyar Polgári Párttal megkötendő országos koalíciós megállapodás megvalósítását. Ugyanakkor az Országos Választmány tagjai abban is egyetértettek, hogy a jókora késés ellenére is fontos eredmény, hogy a Viorica Dăncilă vezette szocialista kormány megbukott, illetve, hogy azok a magyar képviselők is a menesztésére szavaztak végre, akik az elmúlt években szavazataikkal folyamatosan támogatták a kormány káros, az országot gazdasági és morális válságba sodró döntéseit.

A tisztújítás rendjén a Néppárt Országos Választmányának élére Tőkés Lehel gyergyószéki elnököt választották, alelnöki megbízatást pedig Lőrincz Árpád udvarhelyszéki elnök kapott. A Csomortányi István elnök által jelölt széki vezetőket az Országos Választmány több mint négyötödös, elsöprő többséggel választotta meg.

A továbbiakban az Erdélyi Magyar Néppárt 2020-as önkormányzati választási felkészülésének fontos lépéseit tárgyalták meg. A választások előtti időszakban tanúsított példás fegyelem és belső egység, valamint a 2011-es megalakulás óta következetesen, elhajlások és megalkuvás nélküli munkával töltött évek egyértelműen igazolják, hogy a csillagos párt hiteles és valós alternatívát képez a mára bukaresti ballépései és helyi kiskirályainak visszaélései miatt sokak számára elfogadhatatlanná vált nagyobbik erdélyi magyar párttal szemben. Újbóli megállapítást nyert, hogy az erdélyi politikai pluralizmus érték, melyért közösségünk komoly áldozatokat hozott, ezért azt óvni kell, hiszen országnyi méretű közösségünk nem élhet egypártrendszerben. Különösen igaz ez a temesvári népfelkelés 30. évfordulójának közeledtével.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál