Ünnepi megemlékezések Nagyváradon

Ünnepi megemlékezés

56-os emlektabla PKEAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében rövid megemlékező műsorra kerül sor nemzeti ünnepünkön, október 23-án 11 órától a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, az ’56-os emléktáblánál. Jelen lesz Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, az EMNP védnöke is. A megemlékezésre és az azt követő koszorúzásra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Ünnepi tárlatnyitó

Hidak, korok, Budapest címmel nyílik kiállítás október 23-án, délután 5 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában, a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében. A tárlatot Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány elnöke, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek. A vándorkiállítást az Európai Utas Alapítvány 2011-ben készítette Magyarország kulturális névjegyeként, az Unió soros elnöksége idején. Még abban az évben Strasbourgban, majd Brüsszelben mutatták be. Azóta már megfordult Ljubljanában és Mariborban, Rómában és Nápolyban, Temesváron, Nagyszebenben, Bukarestben és Tulceán is. Egy példánya pedig jelenleg is a milánói világkiállítás magyar pavilonjában látható. A tárlat az elmúlt 300 évet mutatja be Budapest (Pest és Buda) hídjainak történetén keresztül, felhasználva a legjobb magyar képzőművészek, festők, rajzolók műveinek másolatait és fotódokumentumokat. A kiállított anyagok között több 1956-os kötődésű fotó is található, ily módon az esemény egyben megemlékezés is az 1956-os magyar forradalomról.

                                                                                                             

Emlékezés  a mártír Szacsvay Imrére nagyvarad_olaszi_reformatus_templom_1481680_5658

Az országgyűlés mártír jegyzőjéről, Szacsvay Imréről is megemlékeznek október 25-én, vasárnap a nagyvárad-olaszi református templomban, a 10 órai istentisztelet keretében. Igét hirdet Tőkés László lelkipásztor, EP-képviselő, az EMNT elnöke. A 166 éve kivégzett bihari országgyűlési követet, az 1848–49-es szabadságharc vértanúját dr. Fleisz János történész fogja méltatni. Szeretettel várja az érdeklődőket a megemlékezésre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az  európai képviselői iroda.

Facebook
Érintő hírportál